Indul a Sztárbox: most te is szavazhatsz, ki bunyózzon - Tóth Gabi, G.w.M., Lakatos Márk

Pénzcentrum2023. szeptember 10. 13:30

Újra bokszkesztyűt húznak a hírességek, hogy összecsapjanak a Sztárbox ringjében. Az első fordulók indulóit már lehet tudni, azonban felmerül a kérdés. Te kiket vinnél a ringbe, hogy megmérkőzzenek egymással?

Idén ősszel megújult lebonyolításban, teljes bajonksággal visszatér a Sztárbox című műsor. A versenyzők három súlycsoportban, negyeddöntőkben, elődöntőkben és döntőkben fognak egymással megmérkőzni.

Azt már egy ideje lehet tudni, hogy az RTL-re visszatérő műsorban Kovács Kokó István olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportoló lesz a szakmai supervisor, aki a sztároknak a felkészülésben is segített. A szakkommentátor pedig Kassai Tóth Csaba lesz, miközben a műsort Csobot Adél, Héder Barna és Szujó Zoltán fogja vezetni.

Pár héttel ezelőtt jelentette be az RTL, hogy a női könnyűsúly versenyzői Berki Mazsi, Dobos Evelin, Janicsák Veca, Járai Kíra (aki férjével, Járai Mátével épp a napokiban vett egy új birtokot magának), Megyeri Csilla, Nyári Dia, Sáfrány Emese és Szabados Ági lesznek, míg a férfi középsúly versenyzői között olyan nevek is felbukkannak, mint Schobert Norbert, Istenes Bence, Rácz Jenő vagy Kállay-Saunders András. A nehézsúlyúak között pedig a teljesség igénye nélkül ott lesz Árpa Attila, Curtis, Pintér Tibor és Szegedi Fecsó is.

Az embernek pedig akarva, akaratlan beindul a fantáziája a Sztárbox újra indulása hallatán. A magyar celebvilág ugyanis bővelkedik konfliktusokban. Legyen szó szakmai, vagy személyes ellentétekről egy biztos: mindig szolgáltat valami pletykát a magyar sztárvilág. Az ember pedig elgondolkozik ilyenkor, hogy mégis kiket is látna a ringben és mégis kik nyernének.

Most a Pénzcentrum összeszedett pár párost, akiket mi személy szerint szívesen látnánk a ringben az elmúlt évek balhéi után. Szerintetek ki kerülne ki győztesen a ringből?

Tóth Andi vs. Tóth Gabi

Tóth Gabi és Tóth Andi még 2021-ben különbözött össze egy Facebook-csoportban, ahol Gabi az akkor 20 éves Andiba szállt bele kendőzetlenül. Andi ugyanis egy reklám keretében megosztotta követőivel, hogy ő még a reggeli kávéját is ezzel a tequilával issza, amitől Gabinak elszakadt a cérna.

Van, akinek kávé nélkül nem indul a napja, Andikának tequila nélkül nem megy 20 évesen. Bravó, jó üzenet a fiataloknak

– kezdte meg a kommentháborút akkor Tóth Gabi. Bár a névrokonok azóta már rendezték a legenda szerint a nézeteltérésüket, de mi azért megnéznénk egy meccset a két nővel. Bár lehet Gabinak nem sok esélye lenne, ugyanis Andi évek óta bokszol. Szerinted ki nyerne? A lázadó Andi, vagy a katolikus ősanya, Gabi?

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

G.w.M. vs. Csuti

A rapper és Csuti között nem nehéz megfejteni a nézeteltérés okát. Csuti volt ugyanis Kulcsár Edina kedvese egészen 2022-ig, amikor is beadta a válókeresetet és elhagyta gyermekei apját G.w.M.-ért. A szépségkirálynő és a rapper azóta már összeházasodott és megszületett az első gyermekük, Madox. Azonban bármilyen szinten is barátinak van beállítva a válás, voltak szurkálódások a két férfi között. Szerintetek ki kerülne ki győztesen? A súlyban előnnyel induló G.w.M. vagy a bosszúszomjas Csuti?

Krausz Gábor vs. Papp Máté Bence

A Fricska együttes táncosának és Krausz Gábornak az ellentétét valószínűleg senkinek sem kell elmesélni, aki az elmúlt hónapokban egyszer is felnézett az internetre. Krausz Gábor, Tóth Gabi volt férje, lányának az apja és az énekesnő még nyáron jelentette be, hogy közös életük véget ért, de lányukat barátságban fogják nevelni tovább. A két sztár szinte hajszál pontosan ugyanazt az üzenetet tette ki Facebookra a válás bejelentése kapcsán, egy aprócska eltéréssel: Krausz Gábor jelezte, hogy sose lehet tudni, hogy milyen fricskákat tartogat az élet. Hamar ki is derült, hogy Tóth Gabi a Fricska együttes táncosával, Papp Máté Bencével vigasztalódik, ki tudja mióta. Így a konfliktus egyértelmű. Szerinted ki jönne ki győztesen a ringből?

Rubint Réka – Béres Alexandra

Rubint Réka és Béres Alexandra a magyar fitneszvilág két elkerülhetetlen személyisége. Így nem meglepő, hogy mindig is voltak a két nő között nézeteltérések. Tavaly júliusban robbant ki a Béres-Alexandra – Schobert Norbert botrányként elhíresült ügy, aminek idén áprilisban lett vége. A Schobert család ugyanis váltig állította, hogy Béres Alexandra áll egy, az ő lejáratásukat célul kitűző oldal mögött. A házaspár végül jogi útra terelte a kérdést, azonban a bíróság végül Béres Alexandrának adott igazat. Bár Schobert Norbit és a fitneszkirálynőt nem valószínű, hogy valaha is egy ringben látjuk, de azért megnéznénk egy Béres Alexandra – Rubint Réka bokszmeccset, hiszen a két nőnek már évtizedekkel ezelőtt is voltak problémáik egymással. Te kire szavaznál, ki lenne a győztes egy ilyen felállásban?

Kajdi Cyla és Lakatos Márk

Kajdi Csaba és Lakatos Márk vitája még az év elején tartotta lázban a bulvár lapokat. Történt ugyanis, hogy Lakatos Márk felmondott az RTL Reggeli műsorában, eleinte arra hivatkozva, hogy az egyéb megkeresései mellett már nem fér bele a műsorvezetés neki. Ez a történet pedig szépen lassan átfordult abba, hogy kirúgták. Cyla egy összefoglaló videójában ezt a történetet meg is említette, ami után elszabadult a pokol: Lakatos Márk ugyanis ebben a percben habzó szájjal támadt neki korábbi barátjának, mondván, hogy viccet csinál belőle és egyébként is féltékeny rá.

Ami a kapcsolatunkat illeti, Márk tévesen ítéli meg, ha azt gondolja, hogy egy percig is féltékeny lettem volna rá. Amíg én karriert építettem a modellvilágban, addig ő tortát dobált, vagy a dzsungelben bóklászott, hogy igazi, minőségi, hazai celebbé váljon. Szerencséjére ez sikerült is neki

– nyilatkozta akkor Kajdi Csaba a Best Magazinnak. A két férfi kapcsolat azóta persze rendeződni látszik, azonban sose lehet tudni, hogy mikor fog kirobbanni a következő háború. Ti kire szavaznátok? Ki nyerné szerintetek ezt a meccset?

Címkék:
celeb, sztár, alexandra, szavazás, celebek, szórakozás, híresség, nyertes, rtl, boksz, rtl magyarország,