Súlyos döntést kellett meghoznia Cookynak: legnagyobb részben erről is az anyagiak tehetnek

Pénzcentrum2023. augusztus 29. 09:16

Cooky és párja lemondott a 3. gyermekről, azt mondják, csak annyit vállalnak, amennyiről gondoskodni tudnak – írja a Meglepetés.

Cooky és Szécsi Debóra 7 éve vannak együtt, két gyermekük született. A magazinban a rádiós többek között arról is beszélt, miért nem terveznek harmadik gyereket. „Racionálisan kell nézni a dolgokat. A mai világban felnevelni három gyereket nagyon sok energia és pénz. A fiainknak minden lehetőséget meg szeretnénk adni, a harmadik gyereknek már nem biztos, hogy ugyanazt tudnánk nyújtani, amit nekik.

Cooky párja, Debóra ugyanígy vélekedik. Szerinte számukra két gyermek vállalható reálisan. Mint mondja, szeretne még ő is dolgozni, megvalósítani az álmait. A volt profi táncos most egyébként influenszer munkákat vállal, illetve közös vállalkozása van Cookyval, aminek kereteiben ingatlanokat értékesítenek Dubajban.

Címkék:
gyermekvállalás, szórakozás, bulvár,