Elárulta Oszter Alexandra, mihez kezd apja mesés hagyatékával: ez lesz a vadászkastély sorsa

Pénzcentrum2023. augusztus 16. 09:32

Oszter Sándor örököse lánya, Alexandra arról mesélt, hogy édesapja éppen a halála előtti nyáron mondta el neki, hogy mi a terve a gazdaságával.

A neves színművész, Oszter Sándor még 2021 októberében hunyt el, diósjenői gazdaságát lányára, Oszter Alexandrára hagyva. A színésznő most a nlc.hu-nak mesélt arról, hogy a birtokon apja halála után sem állhatott meg az élet, így hamar bele jellett tanulnia a gazdálkodásba. Több vizsgát le kellett tennie azért, hogy tovább vihesse apja örökségét.

Édesapám mindent magával vitt a sírba, rengeteg munka várt rám, mikor elment. Beleértve az adminisztrációt is. Érdekes, hogy az utolsó nyarán – amikor az első művészeti tábort csináltam ott – megkérdezte, hogy mi a tervem a gazdasággal. Azonnal rákérdeztem, hogy Papa, ugye nem akarsz elmenni? Talán volt benne egy ilyen érzés. Korábban sose kérdezte ezt, de elmondtam neki, hogy látogathatóvá szeretném majd tenni, hogy ilyen táborokat szeretnék még szervezni. Nagyon tetszett neki az ötlet – mesélte Alexandra, hozzátéve, hogy egy ilyen gazdaság körül rengeteg munka van, de a színházi fellépések mellett igyekszik nem elhanyagolni a birtokot sem. A tervei közt szerepel az is, hogy táborokat szervezzen a telekre.

Nagyon szeretek a 9-13 éves korosztállyal foglalkozni, de már felnőttek is jelezték, hogy szívesen jönnének alkotótáborba. Szeretném a birtok egy részét felújítani olyanná, ahol egy család is eltölthetne egy hétvégét. Ahogy múzeumot is nagyon szeretnék édesapám emlékére. Van egy felszentelt templom is a birtokon, így akár esküvőknek is helyet tudnánk adni. Rengeteg felújítás szükséges, sok segítség kell, nyakig benne vagyok, meglátjuk, hogyan alakul

– mondta.

Címkék:
tábor, munka, alexandra, szórakozás, örökség, oszter, földbirtok, oszter sándor,