Kiderült: ezért nem hívták meg valójában Korda Györgyöt és Balázs Klárit az idei Sziget fesztiválra

Pénzcentrum2023. augusztus 8. 10:33

Az elmúlt évtizedekben Korda György és Balázs Klári nélkül nem volt Sziget fesztivál, azonban idén nem szerepel a Korda házaspár neve a fesztivál fellépői között.

Az elmúlt 20 évben, egészen pontosan 2002 óta szinte minden évben fellépett Korda György és Balázs Klári a Sziget fesztiválon. A házaspár klasszikusai, mint a Reptér vagy a Lady N pedig a mai fiatalok körében is elképesztő népszerűségnek örvend. Azonban a jelek szerint az idén nem szerepel Korda György és Balázs Klári a Sziget fellépői sorában.

Egyszerűen az történt, hogy idén nem hívtak meg minket a Szigetre. Igaz, más fesztiválra, például az EFOTT-ra vagy a Campusra igen, sőt, a Plázson is lesz nagykoncertünk – árulta el Korda György a Blikknek, hozzátéve, hogy nem gondolja, hogy baj lenne ez, hiszen mindössze annyi történt, hogy a szervezők más irányba indulnak ki. de ők bármikor szívesen visszatérnek majd.

Idén mi léptünk egy szintet, már nem lépünk fel csak zenekarral, illetve egy menedzsment intézi a dolgainkat. Öt zenész és hat táncos van velünk a színpadon, és persze, a műszaki csapat, így közel húszan dolgozunk együtt, hogy a kivetítővel és csodás látvánnyal összerakott másfél órás koncert tökéletes legyen

– tért át az énekes arra, hogy mégis hogyan épül fel. Balázs Klári szerint pedig az a legfontosabb, hogy bár mindig van catering, nem szabad inni soha a színfalak mögött. Az viszont már nem az ő dolguk, hogy a koncert után mit csinálnak a fiatalok.

Címkék:
fesztivál, sziget, szórakozás, fiatalok, koncert, sziget fesztivál, korda györgy, balázs klári,