Szívszorító dolog derült ki a Titan tengeralattjáró tragédiájáról: szörnyű, amin az utasok keresztülmehettek

Pénzcentrum2023. július 12. 12:37

A Titan utasai valószínűleg nagyjából perccel a tragédia előtt tudták, hogy nagy bajban vannak, és teljes sötétségben várták az elkerülhetetlen halálukat – mondta el egy spanyol tengeralattjáró-szakértő. Ezt a véleményt James Cameron osztja - derült ki az RTL összeállításából.

José Luis Martín a Nius Diariónak nyilatkozva beszélt arról hogy körülbelül egy percig váthatták végzetüket a Titan utasai, haláluk azonban már azonnali volt, ahogy a hatalmas nyomás összeroppantotta a tengeralattjárót. Martín számításai szerint a Titan nagyjából 1700 méteres mélységben lehetett, amikor a szerkezetben egy elektromos hiba miatt elment az áram. Ekkor veszítették el a kapcsolatot az anyahajóval. Az irányíthatatlanná vált Titan ezután orral előre kezdett el gyorsan merülni a tengerfenékre. A fedélzeten lévő emberek ekkor egymás hegyén-hátán voltak a teljes sötétségben.

Martín számítása szerint nagyjából „48 és 71 másodperc” telhetett el így, míg a hirtelen nagy nyomásnövekedés összeroppantott a járművet, és a benne ülő emberek akkor már tudták, hogy mi következhet.

Hasonló véleményen volt James Cameron is. A mélytengeri kutatóként is ismert filmrendező az ABC Newsnak adott interjújában kijelentette: a Titan utasai valószínűleg tudták, hogy a tengeralattjáró össze fog roppanni a tragédia előtt, és nem érte őket teljesen váratlanul a tragédia. Cameron szerint azonban a tengeralattjáró inkább felfelé tarthatott, amikor a tragédia történt. A tengeralattjárós közösségben „úgy gondoljuk, hogy felfelé jöttek, ahogy egy vészhelyzetet próbáltak menedzselni”, amikor a jármű összeroppant – jelentette ki Cameron.

Címkék:
utazás, halál, szórakozás, bulvár, tenger, szupergazdagok, tragédia,