Pénzcentrum • 2023. május 22. 17:06
Az új tulajdonosokat a kertben található apró csodás növények mellett egy másik nagy meglepetés is várta: fényképek, jelmezek, bútorok.
A színésznő halála után fia, Szűcs Csaba eladta a házat, mert nem tudta fenntartani. Egy építési vállalkozó vette meg, aki a hatalmas udvart hat telekre osztotta fel. Ezekre társasházakat építenek. A színművésznő háza és a körülötte lévő kert egy része megmaradt, hiszen fia az eladáskor kikötötte a vállalkozónak, csak akkor jöhet létre az üzlet a telekről, ha a ház és a körülötte lévő kert megmarad. Szerencsére ő ezt figyelembe vette, valamint az új tulajdonosok is nagy gondot fordítanak rá.
Az új tulajdonosokat a kertben található apró csodás növények mellett egy másik nagy meglepetés is várta:
"A művésznő fia korábban elvitte azokat a dolgokat, amelyekre igényt tartott. Azonban így is maradt még itt néhány családi fotó, bútor vagy jelmez Pécsi Ildikó hagyatékából" – mesélte Eszter a Blikknek, aki semmiképpen sem szeretné kidobni a színésznő emlékeit, amelyek egyelőre a garázsban pihennek.
Szeretnénk ezeket a Pécsi Ildikó Színi Társulatnak vagy a színművész fogadott fiának és a szellemi hagyaték örökösének, L. Péterfi Csabának ajándékozni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Címlapkép:MTI/Kovács Attila