Itt a bírósági ítélet: kiderült, mi az igazság a Schobert Norbi és Béres Alexandra közti perpatvarban

Pénzcentrum2023. április 26. 16:31

Jogerős ítélet született Béres Alexandra és Schobert Norbert ügyében, ami még tavaly nyáron kezdődött el.

Közel egy évnyi pereskedés után végre pont került a Béres Alexandra-Schobert Norbert botrányként nevezett ügy végére, ami még tavaly júliusban robbant ki. Schobert Norbi ugyanis ekkor jelentette be, hogy megkezdték a szükséges jogi lépéseket A nagy Norbiréka biznisz nevű, mostanra már közel 50 ezer fős követőtáborral rendelkező Facebook-oldal ellen, ami a fitnessguru állítása szerint komoly károkat okozott az üzletükben.

Béres Alexandra úgy került a képbe, hogy Király Dávid Izmael tiktoker váltig állította, hogy konkrét bizonyítékai vannak arra, hogy a csoport mögött Béres Alexandra, illetve férje, Barna Krisztián áll. A rágalmazás miatt pedig végül Béres Alexandra is a bírósághoz fordult, amiről végül most született ítélet. Eszerint pedig Király Dávid végül elvesztette a pert, miután semmilyen bizonyítékot nem tudott felmutatni Alexandrával szemben.

A bíróság a vádlottat három rendbeli nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségében mondta ki bűnösnek és ezért 120 óra közérdekű munkára ítélte. Az ítéletet a vádlott is tudomásul vette, így az jogerős

– olvasható Béres Alexandra Facebook posztjában.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Loading...

 

Címkék:
facebook, ítélet, alexandra, rágalmazás, norbi,