Pénzcentrum • 2023. január 25. 09:45
Damu Roland lánya, a hét éves Maja örökölte apja összes tartozását és ingóságát. A kislány gyámja azonban lemondott az örökségről, egyedül a gitárra tartottak igényt. Azonban azt mind a mai napig nem kapták meg – számolt be a Blikk.
Alig több mint egy évvel ezelőtt hunyt el Dami Roland, akinek 7 éves lánya, Maja örökölte a férfi vagyonát. Erről a kislány gyámja a lány nevében lemondott, miután az örökség nagyrészben tartozást tartalmazott, egyedül a férfi gitárját tartották meg.
A gitárt a mai napig sem kaptuk meg, hiába született erről jogerős hagyatéki végzés, illetve telt le az átadására kiszabott határidő – mondta el Maja gyámja, aki azt is elárulta, hogy miket hagyott maga után a férfi.
A hagyatéki eljárás során tételesen felsoroltak mindent: a listán szerepelt tíz pár zokni, három alsónadrág, egy ágynemű huzattal, egy márkás napszemüveg, egy Samsung tévé, néhány óra és egy gitár. Ezek közül csak a gitárra tartottam igényt, emlékképpen Majácskának, aki hihetetlenül tehetséges
– mesélte akkor a kislány gyámja, hozzátéve, hogy a többi holmival egyetemben a gitár is a színész egyik barátjánál van egy raktárban. Azt azonban nem tudják pontosan, hogy hol.
Azt reméltük, minden nehézség nélkül eljuttatják hozzánk a hangszert. Nagyon fáj, hogy most, amikor tényleg csak egy emléket szeretnénk a kis Majának tőle, ezt sem kapjuk meg
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
– mondta el Katalin, aki 15 napot adott arra, hogy megkapják a férfi gitárját, ellenkező esetben a közjegyzőhöz fog fordulni, és jogi útra tereli az ügyet.
Fotó: Koszticsák Szilárd, MTI