Csúnya zuhé érkezik szombaton: ezek a megyék nem ússzák meg az esőt

Pénzcentrum2022. november 5. 10:03

Érkezik ma az igazi, hűvös, szeles novemberi idő, több megyében nagyrészt borult marad az ég, sőt néhol jelentősebb csapadékmennyiségre is számíthatunk majd.

Szombaton nagyrészt borult marad az ég, csupán átmenetileg és inkább csak az északnyugati megyékben szakadozhat fel a felhőzet – írta honlapján az Országos Meteorológiai Szolgálat. Főként az ország keleti felén többfelé valószínű újabb eső.

Hullámzó frontrendszer alakítja az időjárást péntek óta, mozgása lelassult, sőt megállt, vasárnap a Kárpát-medence fölött oszlik majd fel, addig is felettünk adja ki csapadékát.A szombat hajnali 7-13 fok nem igazán alacsony, de sajnos nem ez a leglényegesebb időjárási információ, hanem a vigasztalan eső. A csapadékmentesebb keleten 15-16 fok lesz a csúcs, az esős középső országrészben 11-12, tehát folytatódik a péntek. Nyugaton sem lesz sokkal melegebb, de ott legalább nem fog egész nap esni.Vasárnapra aztán egyre kevesebb helyen várható már csapadék.

Az északnyugati szél a Dunántúlon többfelé megerősödik, a hegyekben és a Balatonnál viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 16 között alakul, a Viharsarokban lesz az enyhébb idő. Késő estére 7, 12 fok közé hűl le a levegő.

Az előrejelzés szerint szombaton felhős, borongós időre készülhetünk, a nyugati, északnyugati tájakat leszámítva napközben többfelé számíthatunk esőre, záporokra. Néhol jelentősebb csapadékmennyiség is lehullhat. Az északi-északnyugati szél az ország nyugati felén élénk, erős lesz, a Dunántúl magasabb részein helyenként viharos széllökések előfordulhatnak. Napközben 10 és 16 fok között alakulhatnak a maximumok.

Címkék:
szél, időjárás, országos meteorológiai szolgálat, széllökések, hétvégi időjárás,