Samsungokat loptak a románok: rengeteg tévének kelt lába Magyarországon

Pénzcentrum/MTI2022. szeptember 28. 18:03

Magyarországon fosztott ki egy Szlovákiából Olaszországba okostévéket szállító kamiont egy öttagú román bűnszervezet, amelynek tagjai ellen most emeltek vádat - tájékoztatott a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán.

Jánky Judit közölte: az öt román férfi a galántai Samsung-gyárból Piacenzába tartó kamion rakományát szemelte ki zsákmánynak. November 24-én két lengyel rendszámú gépkocsival, GPS-jeladó segítségével követték a kamiont Galántától Lentiig.

A pihenőhely közelben várakoztak addig, míg a sofőr elaludt, majd felnyitották a kamion csomagterét. Egy kisteherautóra hét raklapnyi, 121 okostévét pakoltak át, amelyek értéke csaknem 18 millió forint volt. A vádlottak ezután egy budakalászi családi ház garázsában parkoltatták a lopott holmit.

A társaságot két nappal később Zalában, az M7-es autópálya sormási pihenőhelyén fogták el, és a járművükön lévő 120 televíziót lefoglalták, így az általuk okozott kár nagyrészt megtérült. A Lenti Járási Ügyészség a letartóztatásban lévő vádlottak ellen jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat.

Címkék:
autópálya, ház, kamion,