Szép summát hozott a Fradi a fogadóknak: ennyit lehetett szakítani a 3 gólos bravúron

Pénzcentrum2022. július 28. 17:28

A 2-1-es budapesti veresége után Pozsonyban 4-1-re győzött a Ferencváros a Slovan Bratislava vendégeként, amivel továbbjutott a BL-selejtező következő körébe. A mérkőzéshez kapcsolódóan több mint 823 ezer egységnyi fogadás érkezett a Tippmixen és a Tippmixprón, illetve 347 millió forintot is meghaladó nyeremény került játékosainkhoz.

A Fradi jól kezdte a meccset, alig telt el fél óra és már 2-0-ra vezetett, ezzel korán magabiztos előnyt szerezve. Az 1. félidő után így kétgólos előnnyel vonult szünetre, ami az „1. félidő - 1X2” fogadási soron 2,73-as oddsot jelentett. A fordulás után, a 70. percben szépített a Slovan, azonban a Fradi tovább menetelve, a rendes játékidő vége előtt egy perccel Adama Traoré góljával megszerezte a vendégek harmadik találatát. Ezt követően a hosszabbításban Aissa Laidouni is gólt szerzett, ezzel kialakítva a 4-1-es végeredményt. Az „1X2” fogadási piacra beérkezett tippek 45 százaléka várta a zöld-fehérek sikerét (majdnem 130 ezer helyes tipp) – 2,30-as szorzóért.

A találkozó kapcsán a Ferencváros gólszerzőire is megérte tippelni. A vezetést megszerző Franck Boli gólja 3,00-s, az odavágón és a visszavágón is gólt szerző Kristoffer Zachariassen találata 4,00-s oddsot ért, míg Adama Traoré gólja szintén 3,00-s szorzót érhetett. Az első meccs eredménye nem szegte sportfogadóink kedvét, továbbra is bíztak a magyar bajnokban, amit jól mutat, hogy a „Ki jut tovább?” fogadási sorra érkezett tippek 72 százaléka – közel 40 ezer helyes tipp – lett kiváló, ami 2,89-es nyereményszorzót ért.

A 70. percben született Slovan-gólt majdnem 50 ezer tippelő találta el, a „Mindkét csapat szerez gólt” soron – 1,70-es oddsért, míg a „Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5” opciónál a beérkezett fogadások 97 százaléka bízott abban, hogy gólváltás mellett legalább három találat lesz a mérkőzésen – 2,18-as szorzóért. Maradva még a góloknál, a „Gólszám” fogadási lehetőségnél sokan reménykedtek abban, hogy „4-5” találat lesz a pozsonyi visszavágón, jutalmuk 5,00-s nyereményszorzó lett.

Érdekesség, hogy ismét érkezetek helyes tippek a „Pontos végeredmény” piacra is, itt az „FTC 4:1” kimenetelhez 45,00-s szorzó társult, míg Dibuszék legalább kétgólos sikerére is több mint 10 ezer jó tipp futott be a „Hendikep 1:0” fogadási soron – 4,05-ös oddsért. A legalább háromgólos Fradi-sikerben bízók 8,75-ös oddsnak örülhettek a „Hendikep 2:0”-s lehetőségnél a vendég kimenetelt választva.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Ferencváros hazai pályán elszenvedett vereségét követően remekül helyt állt, a Pozsonyban elért 4-1-es sikerével ott van a BL-selejtező harmadik körében, ahol ellenfele az FC Zürich együttesét hosszabbítás után búcsúztató azeri Qarabag Baku lesz. A jövő heti találkozóra a Tippmixen és a Tippmixprón is lehet már tippelni.

Címkék:
fradi, fogadás, tippek, tippmix, tipp, tippmixpro,