Óriási fölfordulásban a magyar fesztiválipar: ez vár idén a Szigetre, Voltra, Soundra

Pénzcentrum2022. május 24. 12:45

A Szigetről, a Voltról és a Balaton Soundról is beszélt egy friss interjúban Kádár Tamás. A Sziget főszervezője szerint nagy gond most a gyenge forint, de az elszálló infláció is nehézség. Eközben Kádár szerint a Szigeten, Volton is olyan fellépők lesznek, amiket bármilyen nyugati fesztivál megirigyelhetne.

Ahhoz, hogy ilyen léptékű fesztiválokat hozzunk létre, nagyon sok és jó szakember kell. Ez talán a legnehezebb, hogy mi is berozsdásodtunk, de kevesebben is vagyunk”- mondta el a 24.hu-nak adott interjújában Kádár Tamás. A szakember hozzátette, nem könnyíti meg a helyzetet, hogy teljesen más üzleti és gazdasági környezetben vagyunk. Szerinte még 2019-ben 320 forint volt egy euró, addig most 385, ez a külföldi fellépők gázsiját illetően mindképp hátrány.

A főszervező beszélt arról is, hogy a jegyvásárlás metodikája is megváltozott, sokan még félnek, hogy biztos lesz-e fesztivál, ezért halogathatják a jegyvásárlást. Kádár Tamás a Szigetről beszélve elmondta, a fesztiválon is bőven meg fog látszani az infláció és az energiaárak növelése. Kifejtette, a Szigeten annyian vannak egy nap, amivel a hatodik legnagyobb város lennénk Magyarországon. Ennek megfelelően az energiafogyasztásuk sem kicsi. Az interjúban elhangzott meg fog változni az egész beléptetés metodikája, hogy elkerüljék a 2019-es Ed Sheeran utáni káoszba fulladt kijutást.

A főszervező beszélt a Sziget portfóliójába tartozó Volt és Sound fesztiválról is. Elmondta, a Balaton Sound magába olvasztotta a B My Lake márkát, amely beköltözik a Soundra, ahol ezért az alternatív elektronikus zene sokkal hangsúlyosabban jelenik meg majd, mint korábban. Sokkal változatosabb lesz a Balaton Sound idei kínálata, és nem lesz akkora hangsúlya az EDM-nek.

A VOLT-nál meg borzasztó erős line-up van – Muse, Killers, Sum 41 és sorolhatnám még a neveket –, gyakorlatilag bármelyik nemzetközi fesztivál büszke lenne erre

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

- mondta el az interjúban Kádár Tamás.

Címkék:
sziget, volt fesztivál, balaton sound, volt, sziget fesztivál, fesztiválpiac, fesztiválok,