Megfejtette az agytúrkász: ezért bukja újévi fogadalmát a legtöbb magyar

Pénzcentrum2022. január 9. 13:06

A az újévi újrakezdés mindenkire hatással van január első heteiben. Mivel szeretünk nagy mérföldkövekben gondolkodni, így magától értetődő, hogy a nagy, személyes változásokat sokan szilveszter éjjel fogadják meg. Kevesen tudják azonban, hogy ez pszichológiailag is megmagyarázható, sőt támogatott!

Új év, új én- szoktuk mondani január első hetében, és valóban: sokunkat elkap ilyenkor a hév, hogy megfogadjunk valamit az új évre. Általában rossz szokásokat hagynánk el, lefogynánk, kevesebbet mobiloznánk, azonban sokunk érdeklődése az új célok iránt lankad az év közben.

De miért szeretünk ennyire radikálisan gondolkodni, és miért kötjük a nagy változást az új esztendőhöz? Kutatások támasztják alá azt, hogy miért vagyunk motiváltabbak az év ezen szakaszában a céljainkkal kapcsolatban, a jelenség pedig összefonódik a friss, új kezdet lehetőségének esélyével.

Katy Milkman, pszichológus a BBC-nek elmondta, hogy sokan úgy tekintünk életünkre, mint egy könyvre, ahol narratívát építünk magunk köré, és a különböző fejezeteket a nagyobb mérföldkövek jelölik. Tehát a tanulmányaink befejezése, a házasság, gyerekvállalás mind jelentős és új fejezetek az életünkbe, amikhez szívesen kapcsolunk teljesen új időszakokat.

Ebbe az elméletbe illeszkednek bele az újévhez kapcsolt gondolataink is, amelyek mind az új kezdet körül járnak. Szeretünk úgy gondolni az új esztendőre, hogy új lapon új bekezdést kezdünk, levetkőzzük a rossz szokásainkat. Ezt bizonyította Milkman kutatása is, ahol két csoportra osztotta a vizsgált embereket.

Az egyik csoportnak azt mondta, hogy március harmadik csütörtökén kell fogadalmat tenniük, míg a másik csoportnak ugyanezt az időpontot a tavasz első napjaként jelölte meg. A trükk bevált, ugyanis akik a tavasz első napjára készültek, ők sikeresebben tartották be a fogadalmukat, mint azok, akik egy egyszerű napra készültek.

Bármikor, amikor meg tudunk különböztetni egy időpontot, az agy úgy viselkedik, mintha ez egy friss kezdet lenne

- tette hozzá Katy Milkman pszichológus, a "Hogyan változzunk" című könyv szerzője, aki ehhez a jelenséghez köti azt, hogy miért sikeres ilyenkor megfogadni valamit.

Bukásra lennénk ítélve?

Sokan azért nem tesznek újévi fogadalmat, mert úgy gondolják, ennek semmi értelme nincs. Azonban a kutatások azt mutatják, hogy az újévi fogadalmak mégis sikeresek. A YouGov felmérése alapján például a fogadalmat tevők 35 százaléka képes elérni a kitűzött célt, míg 50 százalékuk részben teljesíteni tudja a kívánt gólokat.

Per Carlbring, a Stockholmi Egyetem munkatársa is hasonló eredményeket figyelt meg még 2017-ben, amikor 1066 ember újévi fogadalmát követte. A megfigyelés alapján két csoportra osztotta a résztvevőket.Az egyik csoportba azok kerültek, akik valamilyen szokást abba akartak hagyni, míg a másik csoportba azok, akik új szokást szerettek volna felvenni. Az eredmények alapján azok voltak sikeresebbek, akik új szokást akartak felvenni, ők ugyanis 25 százalékkal sikeresebben teljesítettek, mint azok, akik abba akartak hagyni valamit.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ahelyett, hogy abbahagynánk valamit, inkább vegyünk fel egy új szokást, kezdjünk bele valamibe

- tette hozzá Carlbring, aki azzal magyarázta a sikert, hogy egy új szokást egyszerűbb a napirendbe beépíteni, mint egy meglévőt elhagyni. A szakember azt is hozzátette, hogy könnyen válthatjuk át a fogadalmainkat sikeres fogadalommá úgy, ha nem eltiltjuk magunkat valamitől, hanem tudatosan olyan szokást veszünk fel, ami hat a rossz szokásunkra.

Ne azt tűzzük ki célul, hogy kevesebb édességet fogunk enni, inkább iktassunk be egy extra étkezést, amivel elkerüljük a nassolási vágyat, így végül kevesebb édességet fogunk enni.

Az újévi fogadalmaknál, különösen ha nagyobb, személyes változást szeretnénk elérni, fontos, hogy felismerjük azt, hogy korábban hol hibáztunk. A korábbi hibákkal pedig legyünk megbocsátóak, és inkább fogjuk fel tanulási folyamatként őket, mint kudarcként. A pszichológusok azt is javasolják, hogy amennyiben elakadnánk az újévi fogadalmunkkal, úgy keressünk egy közelgő mérföldkövet, amelyre az agyunk tekinthet úgy, mint friss, új kezdet - és ekkor újítsuk meg a fogadalmunkat.

Változtassunk szokásainkon

Nem csak a testünkkel, egészségünkkel kapcsolatban állítunk januárban új fogadalmakat, hanem sokan a pénzügyeiket szeretnék rendezettebbé tenni. Most, amikor ennyire takarékoskodnunk kell a pénzünkkel, nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy korábbi rossz szokásaink miatt a pénztárcánk kiürüljön.

Éppen ezért lapunk januárban már adott pár tippet azzal kapcsolatban, hogy milyen pénzügyi fogadalmakat tehetünk meg 2022-re. Fontos, hogy bármelyik tippet fogadjuk is meg a pénzügyi tudatosság eléréséért, mindig haladjunk lassan, és apránként változtassunk szokásainkon, amelyek helyett akár új szokásokat is beiktathatunk.

Gyakran figyelmetlenségből folyik ki a pénz a kezeink közül, esetleg a lustaságunk miatt. 2022 éppen ezért teljen a pénzügyi tudatosság jegyében, és ne legyünk restek követni a kiadásainkat, költségvetést készíteni és megszüntetni a pénzszóró rossz szokásainkat.

Címkék:
változás, kutatás, pszichológus, újév, életmód, személyiség, fogadalom, újévi fogadalom, 2022,