Színt vallott a Ninja Warrior 2021-es győztese: erre költi el a giganyerményét

Pénzcentrum2021. november 21. 17:01

November 19-én ért véget az idei Nija Warrior, amit Harmat Chris nyert, ezzel bezsebelve 10 millió forintot is. Most elmondta, mire költi a nyereményt.

Bár az utolsó Ninja Warrior pályát nem tudta teljesíteni Harmat Chris, jobb időeredménnyel legyőztem Gyömrei Mátét, és ezzel bezsebelt 10 millió forintot is. A nyereménnyel kapcsolatban azt nyilatkozta Harmat, bár eddig mindig a mostban élt, és ritkán rakott félre pénzt, ebből a nyereményből azért fog.

A győztes beszámolt arról is, hogy a 10 millió forint egy részét annak a teremnek a fejlesztésére fordítja, amit két hete nyitott meg egy barátjával. Mind mondta, ezen a helyen vannak ninja és parkour pályák, meg sok minden más is.

Ide szeretném meghívni Gyömrei Mátét, akivel hatalmasat küzdöttünk, és a nyereményemből is szeretnék valamennyit adni neki, mert ő is megérdemli

- számolt be terveiről a Borsnak Harmat Chris.

Címkék:
főnyeremény, verseny, giganyeremény,