Ez jócskán betehet a síszezonnak a szomszédban: a magyar turistákat is érinti

Pénzcentrum/InfoRádió2021. november 8. 10:29

A szlovák kormány által meghatározott Covid-automata aránytalanul hátrányosan érinti a gasztronómiai szektort és a turizmust. Annak ellenére, hogy 2,5 millió szlovákiai lakos már megkapta a koronavírus elleni védőoltást, a számukra ígért kedvezmények eddig elmaradtak, így már a második téli turisztikai szezon is veszélybe kerül – állítja a Szlovák Idegenforgalmi Szövetség.

Veszélyben a szlovák síszezon - írja az Infostart. Az Idegenforgalmi Szövetség szerint a kormány által meghozott óvintézkedések egyáltalán nincsenek tekintettel a beoltott személyekre. A szövetség állítja, a Heger-kabinet korábban azt ígérte, hogy az új Covid-automata az oltottak számára egyenlő lesz a szabadsággal, viszont a fekete járásokban már nem jutnak semmiféle előnyhöz.

Marek Harbuľák, a szövetség elnöke elsősorban arra figyelmeztetett, hogy az ígéretek ellenére hamarosan 2,5 millió szlovák állampolgár nem veheti majd igénybe Szlovákiában a turisztikai szolgáltatásokat az idei téli szezonban, hiszen e héttől az ország nagy része fekete színre vált.

Négy olyan alapvető szolgáltatást említek meg, melyre a turisták igényt tartanak, ezek pedig a szállás, az étkezés, a wellness és a síelés. Csehországban, Lengyelországban, Ausztriában és Magyarországon ezek a szolgáltatások minden beoltott személy számára elérhetőek bármilyen jelentősebb korlátozás nélkül. Sajnálatos módon a szlovákiai helyzet teljesen más

– magyarázta Harbuľák, hogy az ígért szabadságot és a turisztikai szolgáltatásokat a szlovák állampolgárok kihasználhatják a szomszédos országokban, miközben a jelenleg érvényben lévő intézkedések már a második hazai téli turisztikai szezont veszélyeztetik. A Szlovák Idegenforgalmi Szövetség szerint a gasztronómiai és a turisztikai szektorban tevékenykedő vállalkozók megélhetése egyre nagyobb veszélyben van, így abban bíznak, hogy a kormány az elkövetkezendő napokban módosítja a Covid-automatát.

Címkék:
turizmus, járvány, oltás, szlovákia, korlátozás, , síszezon,