Végre kiderült, mekkora vagyont hagyott hátra Oszter Sándor: íme az örökösök listája

Pénzcentrum2021. november 6. 15:09

Az örökség része egy vadászkastély, 30 hektár erdő, egy tó és egy fatemplom is. Az ingatlanszakértő szerint milliárdos összeget érhet az ingatlanvagyon, amit az elhunyt színész nagyrészt az unokájára hagyhat.

Egy 2,5 hektáros birtok, 30 hektárnyi erdő, egy tó, egy fából készült templom, valamint egy lovarda is része annak a hatalmas, főképp ingatlanvagyonnak, amit a nemrég infarktusban elhunyt Oszter Sándor színművész a családjára hagyhat örökségül.

Blikk szerint a gyász még mindig fájdalmas, de a művész még életében meghatározta, unokája örökölje milliárdos vagyona nagy részét, és a börzsönyi temetéséről is rendelkezett. Oszter Sándornak az unokája, Axelo Hunor volt a mindene – emlékeztetett a lap.

A színész vagyona legnagyobb részben ingatlanban van. “Véleményem szerint a diósjenői vadászkastély legalább egymilliárdot ér, a balatoni ingatlan pedig minimum 50 millió” – nyilatkozta a bulvárlapnak Balogh László az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Nem tudtam jó apja lenni a lányomnak, mert szinte állandóan dolgoztam. Próbálom most ezt az unokámmal pótolni" – mesélte utolsó interjújában Oszter a lapnak. Azt is hozzátette, öröksége egyharmadát kapja lánya, Alexandra, a többit pedig unokája, Axelo Hunor.

Címkék:
ingatlan, vagyon, örökség, oszter, minimum,