MTI • 2021. július 13. 17:33
Három év letöltendő börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy illegális szerveren jogvédett tartalmakat terjesztő budapesti férfit.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azt közölte kedden, hogy a havi előfizetéssel elérhető több ezer jogvédett film, zene és szoftver 40 millió forintot hozott az elkövetőnek a 2015-ös lebukásáig, a jogtulajdonosoknak okozott kár azonban az egymilliárd forintot is meghaladta. Az ügyben a NAV nyomozott.
Kifejtették, a zártkörű, előfizetéses weboldal nem hirdette magát, első felhasználói ismerősi, baráti körből kerültek ki, majd a szolgáltatás híre szájról szájra terjedt. A havidíjat - ezt bitcoinban is lehetett rendezni - a felhasználók egy bankszámlára utalták át, amelyet az elkövető egy hajléktalan ember nevére nyitott.
A férfi a pénzt rendszeresen egy lakásához közeli ATM-ből vette fel, lebukásához végül az automata kamerafelvételei is hozzájárultak - tették hozzá. A weblapot a férfi - aki egyébként egy magasan képzett informatikus - egy lopott IP-címről működtette: félezer szoftvert, több mint ezer zenét, valamint csaknem háromezer filmet tett elérhetővé felhasználóinak.
A NAV azt írta, a tanúként meghallgatott előfizetők ugyan tisztában voltak azzal, hogy az általuk letöltött tartalom illegális forrásból származik, a nagy választék, a jó sávszélesség és a megfizethető ár miatt vállalták a kockázatot.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Felhívták a figyelmet arra, hogy a szerzői jogok megsértése, a jogvédett tartalmak, zenék, filmek, szoftverek illegális terjesztése vagy akár letöltése a köztudatban gyakran nem jogsértésként él. Mégis az elmúlt tíz évben az ehhez hasonló ügyek elkövetési értéke meghaladta a 30 milliárd forintot.
A NAV bűnügyi IT-szakterülete több tucat ügyet derített fel, tizenöt olyan bűnözői csoport ellen nyomozott, amely hasonló módszerrel és céllal illegális weboldalakat, szervereket működtetett. Harmincöt ember ellen indult eljárás, de a mostani az első, amely letöltendő börtönbüntetés kiszabásával végződött - áll a közleményben.