Ennyit kaszáltak a magyar focisták az Eb-vel: röpködtek a milliók a döntetlenekért

Pénzcentrum/InfoRádió2021. július 2. 10:01

Több mint három és fél milliárd forint folyt be a Magyar Labdarúgó Szövetség kasszájába az Európa-bajnokság pénzdíjaiból – mondta el az InfoRádiónak Dénes Ferenc sportközgazdász

Ahogy a sportközgazdász beszámolt, mind a 24 Eb-részvevő alanyi jogon kap kilenc és negyed millió eurót, győzelmenként másfél milliót adnak egy válogatottnak, döntetlen esetén pedig a felét, 750 ezret, vagyis a magyar válogatott 10 millió 750 ezer euróval részesült a pénzdíjakból.

A protokoll pedig úgy áll, hogy a válogatott játékosai a pénzdíj harminc, a szakmai stáb tagjai tizenöt százalékát kapják, ebben már benne vannak az adók és a járulékok – mondta el az nso-nak Szabó Gergő, a válogatott sajtófönöke. Mindezek alapján a sportközgazdász úgy kalkulál, hogy

a magyar Eb-keret 26 játékosa között 155-160 millió forintot osztanak szét, a stábtagok összesen 75-80 millió forintot kapnak.

Egyszerű matekkal könnyű kiszámolni, hogyha a játékoskeretre 160 milliót számolunk, akkor fejenként kb. 6 millió forint üti a markát az Eb-n szereplő magyar játékosoknak. Ezen, és a stábtagok bónuszán felül a pénzdíj több mint felét tehát megtartja a szövetség, abból tartalékot is képeznek.

Címkék:
foci, foci eb, mlsz,