A focit is padlóra küldte a járvány: hatalmas mínuszra számít az UEFA

MTI2021. május 21. 19:24

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) több mint nyolcmilliárd eurós bevételkieséssel számol a koronavírus-járvány által sújtott, 2019-től 2021-ig tartó időszakra az élvonalbeli és az alsóbb osztályú nemzeti bajnokságokat illetően.

Az UEFA legutóbbi jelentéséből kiderül, hogy a kontinens elsőosztályú versenysorozatai esetében 7,2 milliárd, míg az alacsonyabb osztályú bajnokságoknál 1,5 milliárd eurós bevételkiesésre lehet számítani.

A belépőjegyek értékesítésének hiánya önmagában négymilliárd eurós mínuszt jelentett, a "szponzorációs és kereskedelmi bevételek" mértéke pedig az UEFA számításai szerint 2,7 milliárd euróval csökkent.

Tavaly nyáron az átigazolásokra fordított összeg 39 százalékkal volt kevesebb a 2019-eshez képest, míg az idén januári átigazolási időszakban a 2020-assal összevetve 56 százalékkal csökkent az az összeg, amelyet az egyesületek új játékosok szerződtetésére kifizettek.

A jelentés szerint az elmúlt év eleje óta 24 ország 15 első- és 37 másodosztályú klubja került olyan súlyos pénzügyi válságba, hogy nem tudta folytatni a bajnokságot, vagy csődeljárással kellett szembenéznie. Az eddigi legrosszabb évben, 2011-ben 34 ilyen egyesületről tudott az UEFA.

Címkék:
járvány, koronavírus, futball, bevételkiesés,