Így nyit itthon a legnagyobb mozihálózat: még sokáig várhatunk a filmezésre

Pénzcentrum2021. május 5. 10:02

A Cinema City marketingigazgatója, Buda Andrea elárulta, hogyan várják majd vissza a vetítésekre a nézőket.

Buda Andrea az ATV-n  mondta el, hogy egyelőre nem nyit a legnagyobb hazai mozihálózat, ennek oka elsősorban a humánerőforrás hiánya.Sok diákmunkást foglalkoztatnak, és több mint ötven százalékuk nem tud visszajönni, ezért új embereket kell felvegyenek, ezen kívül fel kell tölteni a büféket. Gond még, hogy bár a vendéglátó egységek belső terei és a szállodák a  kiskorúaknak védettségi igazolvány nélkül látogathatóak 18 év feletti kísérővel, a mozinál nem mindig van szülői kíséret. 

Noha nyitási időpont még nincs, azt már tudják a Cinema Citynél, hogy tranzakciónként hagynak ki egy-egy ülést, azaz a családok, barátok ülhetnek együtt, és az egyes társaságok között maradnak ki ülőhelyek. A belső térben pedig nem kell majd maszkot viselni.

Az biztos, hogy rengeteg film vár arra, hogy bemutassák: Amerikában a Godzilla Kong ellen című filmmel indítottak, illetve a 25. Bond-film az egyik legjobban várt alkotás, aminek novemberben lesz a premierje. A nyitás környékén emellett több oscaros filmre is lehet számítani.

Címkék:
mozi, film, cinemacity, nyitás,