Eldőlt, ki örökli Czeizel Endre mesés vagyonát

Mr. Lájk2017. július 11. 16:31

Véget ért a hagyatéki tárgyalása Czeizel Endrének. Az egykori genetikus 400 milliós vagyonán kaptak össze feleségei, barátnője és gyerekei.

Lezárta a közjegyző Czeizel Endre hagyatéki tárgyalását, így eldőlt, kik öröklik a 400 millió forintos, mesés vagyont - írja a Blikk. Nem volt egyszerű megegyezni, ugyanis az egykori genetikusnak két felesége és egy (nem regisztrált) élettársa is volt. Az első feleségétől három gyermeke született, msodik feleségével nem vol tközös gyermekük, míg barátnőjétől két gyereke is volt. A barátnő évekkel ezelőtt a vagyon negyedére tartott igényt, ami nagyjából 100 millió forint lehet.

Ugyan azt egyelőre nem tudjuk, hogyan tudtak megegyezni a felek, azonban könnyen lehet, hogy lesz olyan örökös, aki nincs megelégedve azzal, amit Czeizel endre ráhagyott.

Címlapkép: MTI/Mohai Balázs

Címkék:
hagyaték, halálozás, lájk,