Pénzcentrum • 2026. augusztus 14. 19:45
A golfozó előre elrejtett egy labdát a lyukban, hogy egyetlen ütésből elért találatot színleljen, a biztonsági kamerák felvételei azonban lebuktatták - közölte a Yahoo Sports.
Lemondott klubtagságáról egy volt egyetemi golfozó az Egyesült Államokban, miután beismerte, hogy csalt egy amatőr tornán. Zach Holland a St. Louis melletti WingHaven Country Club egyik napokban megrendezett versenyén trükközött, amelyet később beismert.
Terve kivitelezéséhez még a kezdés előtt elhelyezett egy labdát a par-3-as negyedik szakasz lyukában. Amikor a játékostársaival ehhez a szakaszhoz értek, arra hivatkozott, hogy sürgős hívást vár súlyosan beteg nagymamája miatt, ezért elsőként ütött el, majd a játék tempójának fenntartására hivatkozva előresietett. Később azt állította a társainak, hogy rosszul találta el a labdát, így nem látta, hova esett. Amikor a csoport a lyukban rábukkant a labdára, azt hitték, Holland hibátlanul célzott, és ünnepelni kezdtek.
A turpisságra azonban hamar fény derült. A személyzet visszanézte a biztonsági kamerák felvételeit, amelyeken egyértelműen látszott, hogy a férfi már a hivatalos kezdési időpontja előtt a negyedik lyuk környékén járt. Holland a bizonyítékok hatására mindent beismert, és azonnal lemondott tagságáról. Bár a tornán külön pénzdíj járt volna a hole-in-one-ért, elmondása szerint nem a nyeremény vezérelte, tettét puszta ostobasággal magyarázta.
Nincs mentség arra, amit tettem. Nagyon rossz döntést hoztam, és viselnem kell a következményeket
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
– nyilatkozta egy helyi rádiónak, hozzátéve, hogy a golfos közösségtől kapott bírálatokat megérdemli. Azt azonban nehezen viseli, hogy az internetes zaklatások a családját is elérték. Mint mondta, leginkább amiatt aggódik, hogy a rá sütött csaló bélyeg a jövőben a gyermekeire is negatív hatással lesz. A klub vezetősége a tagság megszüntetésével a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet.