Ketyeg az óra a Citynél: nem vár tovább a Chelsea, de mi lesz Rodri pótlásával?

Pénzcentrum2026. augusztus 14. 14:45

Miközben a Manchester City továbbra is tárgyal a Barcelonával Rodri eladásáról, az utódlás kérdése egyre sürgetőbbé válik. A Chelsea pénteki határidőt szabott Enzo Fernández átigazolására, a manchesteri klub pedig Tijjani Reijnders eladásából teremtene forrást az üzlet finanszírozásához - közölte a The Guardian.

A Manchester City elutasította a Barcelona második, mintegy 60 millió eurós ajánlatát Rodriért. A katalán klub korábban egy 45 millió eurós nyitóajánlattal próbálkozott a világbajnok és Aranylabda-győztes spanyol középpályásért, ám a manchesteriek 60–65 millió font alatt nem hajlandóak elengedni őt. A 30 éves játékos egyértelműen a Barcelonában szeretné folytatni a pályafutását, a City vezetősége pedig már belenyugodott abba, hogy a távozása gyakorlatilag elkerülhetetlen.

Rodri pótlására az új vezetőedző, Enzo Maresca a korábbi csapatában, a Chelsea-ben futballozó Enzo Fernándezt szemelte ki. A londoni klub azonban kemény feltételt szabott: mivel a Citynek és a többi érdeklődőnek már két hónapja volt az átigazolási időszakban az üzlet nyélbe ütésére, pénteken magyar idő szerint 18 óráig kell hivatalos, 120 millió fontos ajánlatot tenniük a 25 éves argentin válogatott középpályásért, különben a játékos Londonban marad.

Anglia
Piaci érték: 1 470,30M €
Jelenlegi helyezés: #2
English Premier League helyezése
#
Csapat
M
GY
D
V
RG
KG
GK
P
1. 
Arsenal
0 0 0 0 0 0 0 0
2. 
Manchester City
0 0 0 0 0 0 0 0
3. 
Manchester United
0 0 0 0 0 0 0 0
Adatlap létrehozva: 2026.08.14.

Az üzlet finanszírozásához Tijjani Reijnders eladása teremtheti meg a fedezetet. A City már meg is állapodott a szaúd-arábiai Al-Kadiszijával a holland középpályás mintegy 60 millió eurós átigazolásáról, és a tavaly nyáron érkezett 28 éves játékos is megegyezett a személyes feltételekről az új csapatával.

A Tottenham továbbra is élénken érdeklődik Savinho iránt, és Maresca hajlandó is lenne elengedni a brazil szélsőt, amennyiben sikerül megfelelő utódot találni a helyére. A City vezetőedzője számára a Chelsea portugál támadója, Pedro Neto jelenti az első számú célpontot, aki még a közös londoni munkájuk során tett rá komoly benyomást.

Címkék:
foci, sport, premier league, chelsea, átigazolási szezon, átigazolás, átigazolási hírek, tottenham, angol foci, manchester city, fc barcelona,