Nagyon gyors segítség kell a legendás magyar focistának: fia kér segítséget, műtét előtt állnak

Pénzcentrum2026. június 7. 20:32

A műtét előtt álló volt futballista, Szenti Zoltán családja a közösség, különösen a sportbarátok segítségét kéri egy irányított véradás keretében.

Sürgős segítségre és jelentős mennyiségű vérre van szüksége Szenti Zoltánnak, a Békéscsabai Előre Spartacus egykori legendás védőjének - erről fia írt a közösségi médiában.

A volt labdarúgó aktív évei alatt több mint 250 első osztályú mérkőzésen viselte a békéscsabaiak mezét. Részese volt a klub legnagyobb történelmi sikereinek, hiszen meghatározó tagjaként segítette a Magyar Kupa-győztes és bajnoki bronzérmes csapatot. Pályafutása befejezése után sem távolodott el a labdarúgástól, edzőként és utánpótlás-nevelőként évtizedeken át elhivatottan szolgálta a teljes Békés vármegyei futballt.

A korábbi kiváló labdarúgó fia a közösségi médiában tette közzé a felhívást. Kiemelte, hogy édesapja számára a futball sosem csupán sportot jelentett, hanem közösséget, barátságot és összetartozást, éppen ezért most ennek a közösségnek az összefogásában bíznak.

Loading...

Az egykori játékosnak az Országos Vérellátó Szolgálatnál végzett irányított véradással lehet segíteni. Mindazok, akik alkalmasak a véradásra és támogatni szeretnék a sportembert, Szenti Zoltán fiának vagy feleségének küldött privát üzenetben kérhetik el az eljáráshoz szükséges pontos személyes és egészségügyi adatokat. A család arra kér mindenkit, hogy aki személyesen nem tud vért adni, a felhívás megosztásával segítse az üzenet minél szélesebb körű terjedését.

Címkék:
család, foci, sport, véradás, műtét, labdarúgás, segítség, sportoló, gyűjtés, futball, vérellátó, békéscsaba, magyar foci,