Abbahagyja pályafutását a legendás bringás: nem fogod elhinni, mit csinál helyette

Pénzcentrum2026. május 12. 15:44

A háromszoros olimpiai érmes brit-skót pályakerékpáros, Katie Archibald bejelentette visszavonulását, noha korábban már beválogatták a skót csapatba a 2026-os glasgow-i Nemzetközösségi Játékokra. A 32 éves sportoló az ápolói hivatás iránti szenvedélyére hivatkozva búcsúzik az élsporttól - tudósított a BBC Sport.

Katie Archibald, olimpiai érmes pályakeréképáros úgy döntött, hogy felhagy a versenyzéssel, pedig jelenleg is regnáló világ- és Európa-bajnok. Ráadásul tagja a világcsúcstartó brit női csapatüldözéses kvartettnek is. Decemberben Lauren Bell és Mark Stewart mellett még ő volt az egyike annak az első három kerékpárosnak, akiket beválogattak a nyári, hazai rendezésű Nemzetközösségi Játékokra.

"A 'valódi világ' már jó ideje vonzott magához. Sokáig féltem elhagyni azt a közeget, amelyet ismerek és szeretek, és végső soron elengedni valamit, amiben jó vagyok. Most azonban eljött az idő, egyszerűen azért, mert már nem félek" - nyilatkozta a brit kerékpáros-szövetségnek.

Archibald a brit pályakerékpársport egyik legeredményesebb versenyzőjeként, és vitathatatlanul a skót női sport egyik legnagyobb alakjaként vonul vissza. Viszonylag későn, 19 évesen csatlakozott a brit válogatott állóképességi szakágához, de már a felnőtt bemutatkozásán Európa-bajnoki címet szerzett csapatüldözésben.

Pályafutása során összesen 51 érmet gyűjtött a világ- és Európa-bajnokságokon, valamint a Nemzetközösségi és olimpiai játékokon. Ezek között két olimpiai arany, egy olimpiai ezüst, egy Nemzetközösségi aranyérem, továbbá hét világbajnoki és huszonegy Európa-bajnoki cím szerepel.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Archibald jelenleg egy ápolói képzésen vesz részt, és elmondása szerint teljesen beleszeretett a hivatásba. Úgy fogalmazott: "nagyon különleges érzés olyan valakinek lenni, akiben megbíznak az emberek, amikor segítségre van szükségük". Stephen Park, a brit pályakerékpáros-válogatott szakmai igazgatója hihetetlen örökségként méltatta Archibald pályafutását. Kiemelte, hogy a versenyző a kerékpársport történetének legszebb pillanataival ajándékozta meg a szurkolókat.

Címkék:
olimpia, kerékpár, egészségügy, sport, világbajnokság, visszavonulás, brit, európa-bajnokság, kerékpárosok, sportolónő,