Pénzcentrum • 2026. április 27. 18:41
Missy Bo Kearns, az Aston Villa és az angol női válogatott középpályása nyíltan beszélt márciusi vetéléséről, valamint az azt kísérő életveszélyes szövődményről. A 25 éves labdarúgó mindössze két héttel a terhessége bejelentése után osztotta meg a nyilvánossággal, hogy elvesztette a babáját - jelentette a The Guardian.
Missy Bo Kearns elmondta, hogy március 18-án eleinte csak terhességi tünetekre gyanakodott, amikor rázni kezdte a hideg, és a testhőmérséklete 42 fokra emelkedett. Az Aston Villa csapatorvosa, Dr. Jodie Blackadder-Weinstein azonban közölte vele, hogy azonnal kórházba kell mennie.
Kearns és párja, Liam Walsh "négy napnyi poklon" ment keresztül a kórházban. A játékos rendkívül hálás az Aston Villa orvosainak, akik feltehetően megmentették az életét. A szepszis jelentette közvetlen életveszély azonban fel sem tudatosult benne a veszteség árnyékában.
Bár vérmérgezésem volt, egyáltalán nem foglalkoztam vele. Csak az járt a fejemben, hogy elvesztettem a gyermekemet. Életem eddigi legnagyobb sokkja volt
- fogalmazott a futballista. A játékos a kórházban tudta meg, hogy elvesztette a babát, ráadásul szepszist, vagyis vérmérgezést kapott.
A lelki hatásokról szólva Kearns elárulta: a terhesség felismerésének öröme, a hirtelen veszteség és a drasztikusan megváltozó hormonháztartás együttesen "a gyász egy egészen más fajtáját" jelenti. Szerinte rengetegen szenvednek csendben, mert a társadalom nem beszél nyíltan a vetélésről. Éppen ezért döntött úgy, hogy a nyilvánosság elé áll a történetével. Emellett felhívta a figyelmet a Tommy's nevű jótékonysági szervezetre és más hasonló segítő szolgálatokra is.
A visszatérés a mindennapi életbe és a klubhoz volt az a pont, amikor a veszteség igazán valóságossá vált számára.
Amikor rájössz, hogy a terveid már nem ugyanazok, akkor kezd el igazán fájni. Az elmúlt egy hétben tudatosult bennem a helyzet, és most sokkal jobban küszködöm, mint az első hetekben
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- vallotta be. Hozzátette: bár még fiatal, és lesznek közös lehetőségeik a párjával, jelenleg egyáltalán nem mondhatja, hogy teljesen feldolgozta a történteket.
A trauma a futballhoz való viszonyát is átformálta. Célja továbbra is a jövő évi világbajnoki keretbe kerülés – ami már a terhessége alatt is a terve volt –, de ma már másként tekint a pályafutására.
Rájöttem, hogy a futballnál több is van az életben. Mostantól viszont a játék minden percét úgy fogom élvezni, mintha az utolsó lenne, hiszen könnyen az is lehetett volna
- zárta gondolatait Kearns.