MTI • 2026. április 12. 10:04
Marie-Louise Eta a Bundesliga első női vezetőedzője, de a megbízatása most csak rövid időre szól.
Történelmet írt a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban a Schäfer Andrást is foglalkoztató Union Berlin. A klub a szezon végéig Marie-Louise Etát nevezte ki a férficsapat vezetőedzőjének, amivel ő lett a Bundesliga történetének első női trénere.
Horst Heldt ügyvezető a döntést azzal indokolta, hogy a csapat a téli szünet óta tizennégy mérkőzésből csupán kettőt tudott megnyerni, és tegnap is komoly verést kapott Heidenheimben. Az elmúlt hetek gyenge teljesítménye miatt a 29 forduló után a tabella 11. helyén álló gárdát egyre inkább fenyegeti a kiesés. A bennmaradás kiharcolásához ezért azonnali változtatásra volt szükség.
Az új tréner játékosként is rendkívül sikeres karriert tudhat magáénak. A Turbine Potsdam színeiben három bajnoki címet és 2010-ben Bajnokok Ligáját nyert. Sorozatos sérülései miatt azonban 26 évesen a visszavonulás mellett döntött.
A távozó Baumgart tavaly január óta irányította a berliniket. Az idei év elején aláírt szerződéshosszabbítása ellenére azonban nem töltheti ki az idejét. Helyét a 34 éves Eta veszi át, aki eddig a klub U19-es csapatát irányította. Számára egyáltalán nem ismeretlen a felnőtt férfikeret, hiszen korábban már dolgozott másodedzőként az együttesnél. Megbízatása most kifejezetten az idény végéig szól, nyártól ugyanis ő lesz az Union női csapatának vezetőedzője.