Veszélyben a világbajnokság? Nem enged az egyik angol klub, pedig szükség lenne a stadionjára

Pénzcentrum2026. március 25. 12:14

London 2029-es atlétikai világbajnoki pályázata veszélybe kerülhet, mert a West Ham nem hajlandó átengedni stadionját szeptemberben. Erre figyelmeztetett Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (World Athletics) elnöke - írta meg a The Guardian.

A nemzetközi szövetség egyértelművé tette a pályázó városok számára, hogy a világbajnokságot az atlétikai szezon záróeseményeként képzeli el, vagyis szeptemberben kellene megrendezni. A West Ham azonban egyelőre nem hajlandó mintegy három hétre kiköltözni a stadionból a labdarúgóidény elején, szeptemberben.

A londoni klub közleménye szerint szerződéses joga van ahhoz, hogy a futballmérkőzések élvezzenek elsőbbséget a bajnokság során, és egyelőre semmi jel nem utal arra, hogy a csapat engedne az álláspontjából. Mindezt annak ellenére teszi, hogy a londoni pályázatot a brit kormány és a londoni polgármesteri hivatal is határozottan támogatja. Atlétikai körökben egyre erősebb az aggodalom, hogy a futballklub gyakorlatilag zsarolási pozícióba került a pályázattal szemben.

Anglia
Piaci érték: 362,95M €
Edző: Nuno Espírito Santo
Jelenlegi helyezés: #18
English Premier League helyezése
#
Csapat
M
GY
D
V
RG
KG
GK
P
17. 
Tottenham Hotspur
31 7 9 15 40 50 -10 30
18. 
West Ham United
31 7 8 16 36 57 -21 29
19. 
Burnley
31 4 8 19 33 61 -28 20
Adatlap létrehozva: 2026.03.25.

Sebastian Coe-nak elnökként semlegesnek kell maradnia, de annyit azért megjegyzett, hogy az olimpia és a labdarúgó-világbajnokság után az atlétikai világbajnokság a harmadik legnagyobb sportesemény a négyéves ciklusban. Emiatt elvárja a pályázó városoktól, hogy tudjanak alkalmazkodni a feltételekhez.

Felvetődött az is, hogy a West Ham hálásabb is lehetne az atlétikával szemben, tekintve, hogy a 2012-es londoni olimpiai stadiont szinte ingyen kapta meg használatra. Erre Coe csupán annyit válaszolt: korábban ült már Premier League-klub igazgatótanácsában, és tisztában van vele, hogy bárki elégedett lenne egy ilyen üzlettel.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A nyár eleji rendezést, vagyis azt, hogy a világbajnokságot a futballszezon kezdete előtt tartsák meg, az elnök nem tartja járható útnak. Kifejtette: a szövetség tudatosan döntött úgy, hogy a világbajnokság legyen az idény csúcspontja. Korábban ugyanis kifejezetten zavaró volt a szurkolók számára, hogy egy sportoló megnyert egy vb-aranyérmet, majd néhány nappal később már a Gyémánt Liga döntőjében állt rajthoz.

A hírek szerint London mellett Róma, München, Nairobi és egy indiai város is pályázik a 2029-es rendezésre. A pályázatok előzetes beadási határideje április 3., a végleges anyagoké pedig augusztus 5. A győztes várost szeptemberben hirdetik ki.

Címkék:
sport, stadion, london, labdarúgás, egyesült királyság, világbajnokság, premier league, angol foci, atlétika, west ham united,