Pénzcentrum • 2026. március 20. 11:22
Győzelemmel ünnepelte pályafutása ezredik mérkőzését Thiago Silva. Az FC Porto 41 éves brazil középhátvédje a VfB Stuttgart elleni 2–0-s sikerrel jutott be csapatával az Európa-liga negyeddöntőjébe. A legendás játékos a sportág legfontosabb trófeáit hódította el egy olyan karrier során, amely egy fiatalkori, súlyos betegség miatt majdnem véget ért, mielőtt igazán elkezdődött volna.
A klasszis védő felnőtt pályafutása 2002-ben indult hazájában az RS FC, majd a Juventude csapatában. Később innen szerződtette az FC Porto. Ekkor még csak a portugálok második együttesében kapott szerepet, egy évvel később pedig a Dinamo Moszkvához igazolt. Oroszországban azonban tuberkulózist diagnosztizáltak nála, ami miatt fél évet kórházban kellett töltenie. Ebben a nehéz időszakban a visszavonulás mellett döntött, de édesanyja végül meggyőzte a folytatásról.
Húsz évvel ezelőtt a Fluminensében építette fel újra magát, ahonnan már egyenes út vezetett az európai élfutballba. A következő évtizedekben az AC Milant, a Paris Saint-Germaint és a Chelsea-t erősítette. Külön elismerés, hogy mindhárom sztárcsapatban viselhette a csapatkapitányi karszalagot. Egy újabb rövid Fluminense-kitérő után idén januárban tért vissza az FC Portóhoz. Ennek a klubnak a színeiben a csütörtöki volt a nyolcadik mérkőzése.
Sikerekben gazdag pályafutása során Bajnokok Ligáját és olasz bajnokságot egyszer, francia bajnokságot pedig hétszer nyert. A brazil válogatottban 113 alkalommal lépett pályára, ahol szintén betöltötte a csapatkapitányi posztot. Címeres mezben négy világbajnokságon, négy Copa Américán és két olimpián szerepelt. A dél-amerikai kontinenstornáról egy arany- és egy ezüstérmet, az ötkarikás játékokról pedig egy ezüstöt és egy bronzot vihetett haza.
A nem mindennapi mérföldkövet elérő hátvédre és a Portóra a Nottingham Forest vár az Európa-liga legjobb nyolc csapata között.