Pénzcentrum • 2026. február 25. 11:53
A norvég Bodø/Glimt újabb történelmi bravúrt hajtott végre a Bajnokok Ligájában. Az Északi-sarkkör közeléből érkező együttes kedd este Milánóban is legyőzte az Intert, és ezzel bejutott a legjobb tizenhat közé – oda, ahol norvég csapat még sohasem járt, számolt be a BBC.
A háromszoros BL-győztes Inter ellen nem ijedtek meg Kjetil Knutsen tanítványai, akik az első mérkőzésről már 3–1-es előnnyel érkeztek a San Siróba. A visszavágón állták az olasz bajnokság éllovasának rohamait, sőt, maguk is kétszer betaláltak.
A 2–1-es győzelemmel összesítésben 5–2-vel búcsúztatták Cristian Chivu csapatát. A gólokról Jens Petter Hauge gondoskodott, aki a szezonbeli hatodik BL-találata mellé Håkon Evjennek is kiosztott egy gólpasszt.
A Bodø/Glimt az alapszakaszban sem kímélte a sztárcsapatokat: miután az első hat meccsén nyeretlen maradt, a Manchester Cityt 3–1-re, az Atlético Madridot pedig 2–1-re győzte le idegenben. A nyolcaddöntőben a Manchester City vagy a Sporting lesz az ellenfele. Norvég együttes legutóbb az 1987–88-as szezonban jutott tovább európai kupasorozat egyenes kieséses szakaszába, akkor ez a Lillestrømnek sikerült.
A Bodø/Glimt emellett az első olyan, az öt topligán kívülről érkező csapat, amelyik négy egymást követő meccset nyert meg topligás ellenfelekkel szemben a legrangosabb európai kupában. Erre legutóbb az Ajax volt képes az 1971–72-es idényben, amikor meg is nyerte a sorozatot.
A siker egyik kulcsa a hazai pálya előnye. Az Északi-sarkkörtől mintegy 110 kilométerre északra fekvő Bodø városában a hosszú téli hónapokban gyakran repkednek a mínuszok és hóviharok fogadják a vendégcsapatokat, amelyeknek ráadásul műfüvön kell játszaniuk. Öt éve José Mourinho AS Romája szaladt bele itt egy 6–1-es pofonba az Európa-konferencialigában, de a Celtic, a Beşiktaş, a Porto és a Lazio is veszített már a norvég kisvárosban.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Történelmi pillanat ez a Bodø és az egész norvég futball számára. Egy kisváros csapata vagyunk. Remélem, megmutatjuk, hogy ha nekünk sikerül, akkor bárkinek sikerülhet. Számomra ez a történet legszebb üzenete
– mondta Knutsen a mérkőzés után.