Nagyon kiakadtak a kerekesszékes szurkolók a csapatra: ketrecben kellett szurkolniuk, ki a felelős?

Pénzcentrum2026. január 23. 18:46

Az Aston Villa kerekesszékes szurkolói embertelen körülmények között voltak kénytelenek szurkolni csütörtökön Isztambulban, a Fenerbahçe elleni idegenbeli Európa-liga-mérkőzésen - számolt be a Daily Mail.

Mintegy kétezer Aston Villa-drukker utazott tegnap este Birminghamből Isztambulba, ahol csapatuk Jadon Sancho első félidőben szerzett góljával 1–0-ra győzött. A pályán aratott siker ellenére a fogyatékkal élő szurkolók aggasztó tapasztalatokról számoltak be a Chobani Stadionból.

A klub jegyértékesítési részlege a közösségi médiában osztott meg képeket a vendégszektorról, amelyeket azóta már több mint kétmillióan láttak. A beszámoló szerint a teljes vendégszektort védőháló borítja, ami korlátozza a kilátást, az egyes szintek elején pedig fémkerítés húzódik. A kerekesszékes szurkolók számára kijelölt részt rácsok veszik körül, a hazai és a vendégdrukkereket pedig plexifalak választják el egymástól.

UEFA Európa Liga 7. forduló
Fenerbahce
0
1
Aston Villa
Félidő: 0-1
2026. január 22. csütörtök 18:45
Şükrü Saracoğlu Stadı, Istanbul
Hazai gólszerzők
Vendég gólszerzők
25' Jadon Sancho
63
Labdabirtoklási arány
37
88
Támadások
68
51
Veszélyes támadások
40
8
Kaput eltaláló lövések
4
3
Kaput elkerülő lövések
5
5
Szögletek
5
4
Sárga lapok
5
0
Piros lapok
0
0
Büntetők
0
2
Blokkolt lövések
3
Adatlap létrehozva: 2026.01.23.

Jude, egy amputált, cerebrális parézissel élő Aston Villa-szurkoló videót tett közzé a sárga ketrecből, amelyben rajta kívül még két kerekesszékes drukker tartózkodott. Elmondása szerint már délután egy órakor kikísérték őket a stadionhoz, így három és fél órát kellett várniuk a kezdő sípszóig. Az Angol és Walesi Szurkolók Szövetsége is reagált az esetre, és az UEFA-t kérdőre vonva tette fel a kérdést: "Tényleg szükség van erre?"

Egy Fenerbahçe-szurkoló ugyanakkor a Redditen próbált magyarázatot adni a látottakra. Állítása szerint a kerítés célja a pályára történő behatolás megakadályozása, mivel a kerekesszékesek a pálya felől közelítik meg a lelátót, míg a többi vendégszurkoló a nézőtér irányából érkezik. Azt is hozzátette, hogy a mérkőzés alatt a szektor állítólag nincs minden oldalról teljesen lezárva.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A vendégdrukkereknek más kellemetlenségekkel is szembe kellett nézniük: az ötvenezer fős stadionban mindössze két női és akadálymentes mosdó, valamint két férfi mosdóblokk állt rendelkezésre, ami hosszú sorokat eredményezett. A kerekesszékes szurkolóknak ráadásul nem volt lehetőségük a székeik biztonságos tárolására, ha az általános nézőtéren szerettek volna helyet foglalni.

A mérkőzés után a vendégszurkolókat több mint egy órán keresztül visszatartották a stadionban. Az UEFA-t a sajtó megkereste az üggyel kapcsolatban, de egyelőre nem reagáltak a megkeresésekre.

Címkék:
BOTRÁNY, foci, sport, stadion, labdarúgás, szurkolás, uefa, európa liga, angol foci, szurkolók,