Pénzcentrum • 2025. szeptember 18. 12:13
Elhunyt Nagy Tibor, a Vác FC-Samsung legendás csapatkapitánya, aki 1994-ben bajnoki címet nyert a váci csapattal - tudósított a Nemzeti Sport.
Egy héttel 63. születésnapja előtt, szerdán este szívinfarktusban elhunyt Nagy Tibor. A korábbi kiváló labdarúgót előbb a váci kórházba, majd a Honvédkórházba szállították, de életét már nem tudták megmenteni.
Nagy Tibor az Újpesti Dózsában nevelkedett, majd katonai szolgálata és egy gödi kitérő után 1986-ban került Vácra, ahol pályafutása végéig 352 élvonalbeli mérkőzésen szerepelt. A váci csapat csapatkapitányaként 1994-ben bajnoki címet nyert, emellett kétszer ezüstérmes lett és háromszor játszott Magyar Kupa-döntőben.
Pályafutása során egy rövid indonéziai kitérőt követően 2000-ig játszott Vácon, majd Fóton töltött két másodosztályú idény után a harmadosztályú Vácnál fejezte be karrierjét 2002-ben, 40 évesen.
Középpályásként, majd belső védőként is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, kivételes rúgótechnikájának köszönhetően csapata számos gólt szerzett szabadrúgásai és szögletei után. A magyar válogatottban 1991 januárjában mutatkozott be Mészöly Kálmán irányítása alatt, és 1993 áprilisáig 17 alkalommal lépett pályára a nemzeti csapatban, egy gólt szerezve.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Edzői karrierjét is Vácon kezdte, ahol több alkalommal is vezetőedzőként dolgozott, legutóbb 2015 és 2018 között az NB II-ben. Emellett számos más csapatnál is tevékenykedett, utoljára a tavaszi szezonban a Nógrád megyei I. osztályú Bánk-DUSE együttesénél.
Nagy Tibor Vácon igazi legendának számított, a szurkolók a mai napig a "Nagy Tibor a legnagyobb király" rigmust éneklik a mérkőzéseken.