Pénzcentrum/MTI • 2025. június 8. 21:17
Minden idők leghosszabb fináléjával ért véget a francia nyílt teniszbajnokság: Carlos Alcaraz és Janik SInner öt és fél órás (!) mérkőzést játszottak, aminek végén a spanyol örülhetett címvédésének.
A címvédő spanyol Carlos Alcaraz nyerte meg a férfi egyest a francia nyílt teniszbajnokságon, mivel a vasárnapi döntőben öt és fél órás csatában legyőzte a világelső olasz Jannik Sinnert.
Akárcsak szombaton a nőknél, a férfiaknál is az első és a második kiemelt vívta a finálét a zsúfolásig telt Philippe Chatrier Stadionban, a murciai játékos négy, a vörös hajú déltiroli pedig három Grand Slam-trófeát gyűjtött eddig, utóbbi először jutott el a salakszezon csúcseseményéig, és közben egyetlen szettet sem vesztett - még a 24-szeres GS-bajnok Novak Djokovic sem tudta megszorítani őt az elődöntőben.
A 23 éves Sinner húsz mérkőzés óta veretlen volt GS-eken, mivel a szeptemberi US Openen és a januári Australian Openen is diadalmaskodott, míg egy esztendővel fiatalabb riválisa mezőnycsúcsot jelentő 21/1-es győzelmi mérlegnél tartott a vörös borításon. Ami az egymás elleni mutatójukat illeti, Alcaraz - egy alicantei challengert is beleszámítva - 8-4-re vezetett a lassan klasszikussá nemesedő különpárharcukban, és a legutóbbi négy találkozójukon rendre ő bizonyult jobbnak. Grand Slam-fináléban ez volt az első összecsapásuk, és előzőleg egyikük sem veszített GS-döntőt.
KATT! Friss sporthírek, élő eredmények a Pénzcentrum Sportonline oldalán!
A csata kiegyenlítettsége már a 12 (!) perces első gémben megmutatkozott, mindkét oldalon sorjáztak a bréklabdák, és fél óra elteltével még csak 2:2 állt az eredményjelzőn. Az első ATP-főtáblás mérkőzését 2019-ben Budapesten vívó olasz ekkor elbukta az adogatását, de rögtön visszabrékelt, majd a spanyolnak belefújta a salakot a szél a szemébe, ezért szemcseppeket kapott a fizióstól. Nem tudni, hogy ez mennyire zavarta, de 4:5-nél több alapütést is elrontott, és egy óra elteltével Sinner került szettelőnybe.
A folytatásban a világelső - aki májusban töltötte le három hónapos doppingeltiltását - tartotta saját szintjét, a második fordulóban Marozsán Fábiánt búcsúztató Alcaraz viszont alig ütött be első szervát, továbbra is sokat rontott, és ismét elvesztette az adogatását. Ekkor újabb fordulatként Sinner 5:4-nél nem tudta kiszerválni a szettet, a címvédő 2:5-ről utolérte őt, de a rövidítésben ismét sokat rontott, és 2 óra 11 perc után már kétjátszmás hátrányban volt - ahonnan még sosem fordított. A harmadik felvonásban Alcaraz negyedszer is elvesztette az adogatását, és úgy tűnt, hogy eldőlt a finálé, de a spanyol összeszedte magát, 5:3-ra ellépett, de csak fogadóként sikerült lezárnia a játszmát.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ez volt az olasz játékos első elvesztett szettje az idei Garroson. A rendíthetetlen nyugalma azonban kitartott, és szélvészgyors "űrtenisszel" 3:3-nál megint elvette Alcaraz szerváját, és 5:3-nál fogadóként még elszalasztott három mérkőzéslabdát, majd kiszerválni sem tudta a meccset. Jöhetett a finálé második tie-breakje, amelyben az eksztázisban küzdő spanyol volt jobb, és kiharcolta az ötödik szettet. A döbbenetes színvonal ebben sem csökkent, mindketten elérhetetlennek tűnő labdákat futottak be, Alcaraz kezdeti brékje után az olasznak voltak lehetőségei a visszazárkózásra, de 5:4-nél a spanyol adogathatott a mérkőzésért - és ő sem járt sikerrel.
Bő öt óra után folytatódott tehát az ütközet, tovább szórták a nyerő ütéseket, a csúcstalálkozó megint rövidítésbe torkollott, amely - tekintettel az ötödik szettre - nem hét, hanem tíz nyert pontig tartott. Ebben a spanyol szinte alig rontott, így a drámai csata végén ő ünnepelhetett, az első Alcaraz-Sinner GS-döntő 5 óra 29 percig tartott - ez volt a Roland Garros történetének leghosszabb fináléja.
Alcaraz pályafutása 20. serlege és ötödik GS-trófeája, a Muskétások Kupája mellé 2,5 millió eurót (egymilliárd forintot) kapott.
Roland Garros, férfi egyes, döntő:
Carlos Alcaraz (spanyol, 2.)-Jannik Sinner (olasz, 1.) 4:6, 6:7 (4-7), 6:4, 7:6 (7-3), 7:6 (10-2)