Így épül a magyar vidék: ennyivel több az idén átadott és tervezett új otthon

Pénzcentrum2019. augusztus 1. 10:30

Egyelőre nincs jele kifulladásnak a hazai lakáspiacon, sőt az építési kedv újra élénkülni kezdett, miközben ismét gyorsult a lakásárak növekedési üteme. Budapesten és a vidéki városokban éves szinten több mint 20 százalékos volt a drágulás az első negyedévben - ismerteti.

A gazdasági napilap cikke szerint a Központi Statisztikai Hivatal az első fél évben a kistelepüléseken élénkülő építési kedvet jelzett, közben az új lakások piacán egyre számottevőbb a vidéki kínálat. A községekben 20,4 százalékkal nőtt az építeni tervezett lakások és 4,3 százalékkal az átadottak száma, míg Budapesten 8,6 százalékkal kevesebb lakás készült el nyárig. Elemzők szerint a növekedést a kivitelezési kapacitások szűkössége fékezheti. 

Idén január és június között az országban 6472 új lakás épült, 0,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések száma viszont 0,9 százalékkal emelkedett. Egy éve ilyenkor fordított trend körvonalazódott, akkor az átadások száma nőtt, az engedélyeké csökkent, ami lanyhuló építési kedvet tükrözött - olvasható a Világgazdaságban.

Címkék:
otthon, lakás, építkezés, családi ház, vidék,