Erőn felül költekeznek a kormányok Kelet-Európában: hatalmas lemaradást kell ledolgozniuk

hvg.hu2020. október 19. 09:01

Arányaiban ugyan sokat költ Magyarország családtámogatásra, ám az látszik, hogy mindezt erőn felül teszi, ahogy a környező államok is.

A családi ellátásokra fordított kiadásoknak Luxemburgban a legnagyobb az aránya, a legalacsonyabb pedig Hollandiában. A GDP-arányos családtámogatási kiadások terén Magyarország a kilencedik legnagyobb részesedéssel rendelkezik, 2,2 százalékkal, ami egy tizeddel marad el az EU-s átlagtól, a térség országai közül csak Lengyelország esetében nagyobb ez az arány - számol be a hvg.hu.

Míg az egy főre jutó költések tekintetében Bulgária a második legkevesebbet költi, úgy ezeknek a kiadásoknak a GDP-arányos részesedését tekintve a középmezőnyben van. Vagyis erőn felül igyekszik családtámogatásra költeni a bolgár kormány, de összességében a magyar adatokból is ez szűrhető le. A szociális kiadásokon belül a családtámogatás részesedése Magyarországon 12,7 százalék volt 2017-ben, ez Európában a negyedik helyet jelentette.

 

 

Címkék:
otthon, családtámogatás, csárt, magyarország egy főre jutó gdp,