Pénzcentrum • 2026. augusztus 13. 14:47
A hétvégén visszatér a kánikula, az előttünk álló napokban ugyanis túlnyomóan napos, csapadékmentes időre számíthatunk, a hét utolsó napján pedig akár 37 Celsius-fokig is melegedhet a levegő.
Ma még nagyrészt felhőtlen, napos idő várható. Bár a keleti országrészben megjelenhet néhány gomolyfelhő, csapadéktól egyáltalán nem kell tartani - ezt közölte előrejelzésében a HungaroMet Zrt. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, csupán az Észak-Alföldön élénkülhet meg kissé a szél. A csúcshőmérséklet 29 és 32 fok között alakul.
Szombaton folytatódik a száraz, meleg nyári idő. A keleti és délkeleti tájakon elvétve még képződhet némi felhőzet, de egyértelműen a napsütésé lesz a főszerep, miközben a déli szél helyenként megélénkül. A 7 és 20 fok közötti hajnali értékeket követően napközben már 30 és 35 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Vasárnap is marad a derült idő, legfeljebb az északnyugati területek fölé sodródhat be némi felhőzet. Csapadék ekkor sem zavarja meg a hétvégét, a déli szél azonban többfelé megélénkülhet. A 10 és 22 fok közötti enyhe hajnalt követően délutánra már igazi hőség várható, a legmelegebb órákban 33-37 fokot is mutathatnak a hőmérők.