Pénzcentrum • 2026. április 28. 08:43
Kilencvennyolc éves korában elhunyt Edith Eva Eger magyar származású klinikai pszichológus és holokauszttúlélő, a világhírű "A döntés" című könyv szerzője.
98 évesen elhinyt Edith Eva Eger író és pszichológus, holokausztttúlélő, aki Magyarországon is nagy sikert aratott A döntés című könyvével. Az írónő halálát magyarországi kiadója jelentette be.
Az 1927-ben született Edith Eva Eger a gyermekkorát Kassán töltötte. Kiemelkedő tehetségű balerinaként és tornászként az olimpiai keretnek is tagja volt. Később azonban a zsidótörvények miatt eltanácsolták a csapattól.
1944 tavaszán, tizenhat éves korában a családjával együtt a kassai gettóba, majd nem sokkal később Auschwitzba deportálták. Szüleit rögtön a megérkezésük napján gázkamrába küldte Josef Mengele, a hírhedt orvos, Edithet pedig arra kényszerítette, hogy a túlélésért táncoljon neki. Nővérével, Magdával több koncentrációs tábort is megjártak, végül 1945 tavaszán a végkimerülés határán lévő lányokat amerikai katonák felszabadították Gunskirchenben.
A háború után hozzáment a szintén túlélő Éger Bélához. A kommunista hatalomátvétel elől 1949-ben az Egyesült Államokba emigráltak. Edith évtizedekig küzdött a saját traumáinak feldolgozásával: már felnőttként, családanyaként kezdett pszichológiát tanulni. A diplomáját, majd 51 évesen a klinikai pszichológiai doktorátusát is a Texasi Egyetemen szerezte meg. Személyes és szakmai fejlődésében meghatározó volt a barátsága a szintén holokauszttúlélő pszichiáterrel, Viktor E. Frankllal. A későbbiekben évtizedeken át praktizált és tanított Kaliforniában.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Bár a szakmájában elismert terapeuta volt, a széles körű nemzetközi hírnevet a Philip Zimbardo ösztönzésére megírt könyvei hozták el számára. A 2017-ben megjelent, önéletrajzi ihletésű "A döntés" a koncentrációs táborok borzalmait, valamint a belső szabadság megtalálásának évtizedes lelki útját mutatja be. Műveiben a saját élettörténetét és terápiás eseteit ötvözve írt a poszttraumás növekedésről és a megbocsátásról. Később még két kötete jelent meg a témában: "Az ajándék" és "A balerina".
A családja közleménye szerint ugyanolyan méltósággal távozott, ahogyan élt, szerettei és ápolói gyengéd gondoskodása mellett. Bár élete nagy részét Amerikában töltötte, az identitását mindvégig megőrizte. Egy korábbi interjúban úgy fogalmazott, hogy a lelke mindig magyar maradt. Ez olyannyira igaz volt, hogy még kilencven év felett is egy magyaros recepteket tartalmazó szakácskönyvön dolgozott a lányával.