Nincs még vége a télnek: több megyében is kopogtathat ma a havazás, itt kell számítani rá

Pénzcentrum2026. január 3. 08:10

Az ország déli-, majd középső részében is lehet havazásra számítani ma, a felhőzet ennek ellenére több helyen felszakadozhat - áll az előrejelzésben.

Országszerte borult lesz az ég, majd reggel észak, északnyugat felől csökken a felhőzet, sokfelé kisüt a nap, csak a Nyugat-, Délnyugat-Dunántúlon maradhatnak tartósan felhős tájak - ezt írja előrejelzésében a met.hu.

A délelőtti órákban az ország déli felén fordulhat elő havazás, havas eső, eső, illetve még reggel, kora délelőtt északnyugaton és a középső országrészben is lehet néhol havazás. Estétől nyugat, délnyugat felől ismét felhősödés kezdődik, és a Dunántúlon, a Duna vonalában újból előfordulhat havas eső, havazás. Északkeleten időnként megerősödik a nyugati, északnyugati szél. A hőmérséklet kora délután 0 és +5, késő este -4 és +1 fok között alakul.

Címkék:
otthon, havazás, szél, időjárás, hőmérséklet, eső, tél, , megye, dunántúl, hóesés, időjárás előrejelzés, hó előrejelzés, felhőzet,