Pénzcentrum • 2025. szeptember 22. 07:52
Már ma lehet számítani növekvő felhőkre az ország egyes részein, kedden és szerdán pedig egyre több helyen kell a lehűlés mellett csapadékra is számítani.
Ma még nagyrészt derült lesz az ég, legfeljebb kevés fátyolfelhő lehet felettünk, majd az éjszaka második felében nyugat felől elkezd erősen megnövekedni a felhőzet. Reggelre már a Dunántúl északnyugati felén erősen felhős vagy borult idő valószínű és a Nyugat-Dunántúlon eső, zápor ekkor már előfordulhat - írja a met.hu. Többnyire gyenge vagy mérsékelt déli, délkeleti szél lesz a jellemző, de hajnalra a Dunántúl nyugati felén északnyugatira, északira fordul az áramlás és néhol megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos északkeleti helyeken ennél néhány fokkal alacsonyabb értékek is előfordulhatnak.
Kedden nyugat és északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, így arrafelé haladva egyre inkább felhős, csapadékos, míg keletebbre derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz idő várható. Eleinte déli, majd északi, északkeleti szél lehet a jellemző, mely megélénkülhet, a Zemplén térségében meg is erősödhet. A maximum-hőmérséklet általában 26, 32 fok között valószínű, de a felhősebb nyugati, északnyugati tájakon ennél jóval hűvösebb idő ígérkezik, 20 fok alatt alakulhat a csúcsérték.
Szerdán aztán nagyrészt felhős időben lesz részünk hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Szórványosan lehet időszakos eső, záporeső, néhol esetleg zivatar. Nyugaton eshet a legtöbb csapadék. A keleties irányba forduló szél többfelé megélénkülhet, a Dunától keletre meg is erősödhet. A hőmérséklet hajnalban 11 és 19, délután 15 és 27 fok között valószínű, nyugaton, valamint északon, északkeleten lesz a hűvösebb, míg délkeleten a melegebb idő.