Mi lesz itt, ha indul az Otthon Start? Óriási felfordulás jöhet szeptembertől Magyarországon

Pénzcentrum2025. augusztus 13. 17:40

Szeptembertől indul az Otthon Start, a fix 3 százalékos kamattal kínált lakáshitel-program, amely akár 50 millió forintot is jelenthet az első lakásukat megvásárlóknak, legfeljebb 25 éves futamidővel, mindössze 10 százalék önerő mellett. A kedvezményes konstrukció célja, hogy megkönnyítse a saját otthon megszerzését, miközben a szakértők szerint élénkítheti a lakáspiacot - minden bizonnyal áremelkedést is hozva. A Bankmonitor és a Pénzcentrum közös felmérést indít az új hitellel kapcsolatban, amely többek között azt vizsgálja, hogyan hat mindez a vásárlói tervekre és elvárásokra. 

Szeptembertől indul az Otthon Start nevű, kedvezményes, 3 százalékos lakáshitel-program, amelynek célja, hogy könnyebben elérhetővé tegye a saját otthon megszerzését a hitelre szoruló családok és fiatalok számára. A konstrukció fő vonzereje a rögzített, alacsony kamatszint, amely fennáll a futamidő végéig.

Az Otthon Start bevezetésével kapcsolatos fogyasztói attitűdöket és várakozásokat a Bankmonitor és a Pénzcentrum közös felmérésben vizsgálja - kérjük olvasóinkat, hogy vegyenek részt a kutatásban: a felmérés célja feltérképezni, kik terveznek hitelfelvételt, milyen feltételeket tartanak a legfontosabbnak, és hogyan alakítja a program a vásárlási döntéseket. 

Bárhol, de nem bárkinek!

Ha valaki még nem hallott volna a dologról, a program keretein belül felvehető hitel részletei nagyvonalakban az alábbiak:

  • a maximum 25 éves futamidő végéig fix, 3%-os kamat,
  • maximum 50 millió forint hitelösszeg, 10% önerővel,
  • csak lakóingatlanra lehet fordítani, az árkorlát 1,5 millió Ft/négyzetméter,
  • a hitel kombinálható egyéb családtámogatásokkal.

A kölcsönt úgy harangozták be, hogy „bárkinek, bárhol” elérhető, ez annyiban igaz, hogy nincsenek földrajzi, vagy családi állapotra vonatkozó megkötések, viszont az igénylőknek pár feltételnek meg kell felelni. Így a többi mellett szükség van legalább 2 évnyi, megszakítás nélküli TB-jogviszonyra, és az igénylőnek korábban nem lehetett 50 százaléknál nagyobb tulajdonrésze lakóingatlanban.

Emellett, mivel a hitelt bankok folyósítják, az igénylőnek át kell esnie a szokásos hitelbírálati procedúrán is, így a pénzintézetek figyelembe veszik többek között azt is, hogy mekkora törlesztőrészlet fér bele a jövedelmünkbe – szóval összességében nem biztos, hogy mindenki megkapja a maximális 50 milliót, vagy úgy általában a kedvezményes hitelt.

A bevezetés várhatóan élénkíti a keresletet a lakáspiacon, különösen azon vásárlók körében, akik korábban a magasabb kamatok miatt halogatták a döntést. A szakértők áremelkedéstől tartanak (hiszen érdemben több eladó lakás nemigen lesz a piacon, ellenben szeptembertől berobbannak az Otthon Starttal ingatlant keresők) illetve attól, hogy a kedvezményes hitel még a mostaninál is több befektetőt csatornázhat be a magyar ingatlanpiacba – ez egyesek szerint akár a bérleti díjak csökkenésével is járhat, hiszen nőni fog a kínálat az albérletpiacon.

Címkék:
hitel, otthon, otthon centrum, otthonteremtés, futamidő, millió, program, otthonfelújítás, otthon start,