MTI • 2025. augusztus 11. 14:58
Kigyulladt egy 1500 négyzetméteres csarnoképület a XV. kerületben, a Rákospalotai határúton hétfő délután - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.
Kiss Ádám elmondta, a tűz egy többfunkciós épület fémmegmunkáló részében keletkezett. Az egységek 10 járművel vonultak ki a helyszínre, több mint 30 hivatásos tűzoltó oltotta a lángokat, amelyeket hat vízsugárral sikerült körülhatárolni - tette hozzá.
A katasztrófavédelem a honlapján azt írta, hogy a tűz a Késmárk utca környékén egy textilfeldolgozással foglalkozó cég csarnoképületében ütött ki, a munkálatok idejére a Rákospalotai határút érintett szakaszát lezárták.
Frissítés: eloltották a tüzet a XV. kerületi csarnoképületben
Sikerült eloltani a XV. kerületi csarnoképületben hétfő délután keletkezett tüzet - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője. Kiss Ádám elmondta, a tűzoltók az utómunkálatokat végzik és átszellőztetik az épületet. Tájékoztatása szerint a csarnokban dolgozók mind elhagyták az épületet még a tűzoltók kiérkezése előtt, az egységek pedig az oltás során egy gázpalackot is kihoztak a csarnokból.
A tűz keletkezésének körülményeit tűzvizsgálati eljárásban vizsgálják majd
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- tette hozzá. A katasztrófavédelem a honlapján azt írta, hogy a Rákospalotai határúton, a Késmárk utca közelében lévő üzemben karnisok összeszerelésével, tárolásával foglalkoznak, a tűz nagyjából 1200-1500 négyzetmétert érintett.
A katasztrófavédelmi mobil labor vizsgálta a környék levegőjének összetételét, káros anyag veszélyes koncentrációját nem mutatták ki - fűzték hozzá.