Brutális szél Budapesten: nagy szükség lesz még a szélkabátokra a héten

Pénzcentrum/MTI2024. december 17. 13:16

Megdőlt a fővárosi szélrekord hétfőn - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján kedden. Azt írták: viharos széllel érkezett a fővárosba a melegfont hétfőn.

Budapest János-hegy meteorológiai állomáson óránkénti 102 kilométeres széllökést mértek, ezzel megdőlt a legnagyobb széllökés erre a napra vonatkozó fővárosi rekordja. A korábbi széllökésrekord ezen a napon Budapesten óránkénti 91 kilométeres volt, amit még 2005-ben regisztráltak, Lágymányoson.

Kedden napközben átmenetileg a kevésbé felhős tájakon is növekszik a felhőzet, futó záporok is előfordulhatnak, majd estefelé egyre többfelé kiderül az ég. Az ország délnyugati harmadában mérsékelt marad a légmozgás, másutt viszont többfelé kísérik erős lökések a nyugati, északnyugati szelet. A hőmérséklet kora délután 6 és 13, késő este 0 és +6 fok között valószínű. 

Éjszaka északnyugat felől újabb, főként fátyolfelhők sodródnak fölénk. Hajnalra többfelé párássá válik a levegő, foltokban köd, illetve az északkeleti megyékben alacsonyszintű felhőzet képződik. Csapadék nem várható. Tovább mérséklődik, és délire, délnyugatira fordul a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3 fok között alakul. 

Szerdán a változóan felhős ég mellett az ország legnagyobb részén legalább néhány órára kisüt a nap, de az északkeleti határvidéken borult maradhat az ég. Csapadék nem várható. Többnyire mérsékelt marad a déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 6, 12 fok között várható, de az északkeleti határvidéken ennél hűvösebb is lehet. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Csütörtökön éjjel ismét köd képződik, amely főleg az Északi-középhegység tágabb térségében lehet tartósabb, másutt a nap első felében közepesen felhős lesz az ég. A délutáni, kora esti óráktól nyugat felől felhősödés kezdődik. Napközben még nem valószínű csapadék, majd estefelé északnyugaton már előfordulhat eső. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a déli, délnyugati szél. A minimum-hőmérséklet -3, +2, a csúcsérték 4 és 11 fok között alakul.

Pénteken többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Összességében több helyen lehet eső egy nyugatról keletre haladó csapadékzónából. Délután a magasban érkező hideg légtömeg hatására a hegyvidéki tájakon már vegyes halmazállapot is előfordulhat. Az északnyugati szél nagy területen megerősödik, viharos lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1, +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3, 8 fok között valószínű. 

Címkék:
szél, szélvihar, időjárás, hőmérséklet, rekord, meteorológia, csapadék, időjárás előrejelzés, széllökés, széllökések, időjárás jelentés, szélsőséges időjárás,