Nagy Márton is megszólalt a reptérvásárlási ügyben: óvatosabban fogalmazott, mint a miniszterelnök

Pénzcentrum2024. április 9. 13:11

A közeljövőben megtörténik a reptér visszavásárlása - nyilatkozta Nagy Márton az atv.hu-nak. A magyar állam 80 százalékos részesedést vásárol, ami “lemegy” majd 51 százalékosra.

Egy konferencián bírták szóra Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert és a reptér megvásárlásáról kérdezték. Elmondta, azt meg tudja erősíteni, hogy 80 százalék- 20 százalék a vásárlás aránya a magyar és a francia részről.

A miniszter arra a kérdésére, hogy a magyar tulajdoni rész lemegy-e majd 51 százalékra, úgy reagált: “ha megtörténik a deal”, akkor lemegy a magyar részesedés, tárgyalásokat kezdenek ugyanis a katari befektetővel, a QIA-val. “A katari QIA közben is be akart lépni, de mi azt mondtuk, most először zárjuk le ezt a dealt, aláírjuk a szerződést”, és utána lehet tárgyalást folytatni.

Napokon belül többségi állami tulajdonba kerül a ferihegyi reptér - mondta a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök még hétfőn. A reptér visszavásárlása évek óta az Orbán-kormány dédelgetett álma, a kormány április elején már arról beszélt, hogy „végső fázisban van a reptér megvásárlása”.

 

Címkék:
Orbán, magyarország, magyar, miniszterelnök, reptér, liszt ferenc repülőtér, nemzetgazdasági minisztérium, miniszter, nagy márton,