Újabb gigafelújítás kezdődhet ősztől Budapesten: a pénz megvan, erre készülhetnek az autósok

Pénzcentrum/InfoRádió2024. március 22. 08:40

Már ősszel elkezdődhet a Flórián téri felüljáró felújítása - mondta el Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes az az InfoRádiónak. A Flórián téri felüljáró felújítására 2018-ban írtak ki pályázatot, ám az egyetlen beérkezett ajánlat túl drága volt, így azóta sem kezdődhetett el a munka. Most azonban a források egy része rendelkezésre áll.

Kiss Ambrus arról is beszélt, hogy a kudarcos e-jegyrendszer súlyos milliárdokat, akár 9 milliárdos effektív veszteséget is okozott a fővárosnak. A kármentésként választott bíróságon sikerült megállapodniuk, és az előleget és kamatait visszaszerezni, mely 2,3 milliárd forint. Ebből elindítják a Flórián téri felüljáró rendbetételét. A főpolgármester-helyettes azt mondta: "Közbeszerzést írunk ki, és remélhetőleg már idén ősszel el tud kezdődni a felújítása a felüljárónak, és talán 25 végéig be is fejeződik."

Kiss Ambrus arról is tájékoztatott, hogy elkészült az Állami Számvevőszék jelentése, amely a főváros 2020 és 2023 közötti gazdálkodását vizsgálta. Az ÁSZ megállapította, hogy a fővárosi önkormányzat nettó befizetője a kormánynak, vagyis többet fizet be, mint amit a feladatai ellátására a kormánytól kap. Azt is megmutatta az ÁSZ vizsgálata, hogy az elmúlt években nem elherdálták a vagyont - emelte ki. 

Az ÁSZ jelentése továbbá megállapította, hogy a fővárosi tulajdonban lévő, de állami finanszírozású budapesti színházak eladósodottsága kritikus szintre nőtt. Az új színház üzleti tervét valószínűleg el sem tudja így fogadni a Fővárosi Közgyűlés.

Címlapkép: Fortepan / FŐMTERV / Domonkos Endre (Légifotó 1985-ből, középpontban a Flórián tér, a Szentendrei utat és az Árpád hídat összekötő felüljáró.)

Címkék:
vizsgálat, autó, felújítás, Budapest, ősz, főváros, forrás, ász, kártérítés, autósok, számvevőszék,