Nem fűlik a magyarok foga a lakásvásárláshoz: pedig sokat bukhat, aki most kivár

Pénzcentrum2024. január 15. 17:33

Összességében csökkent a lakásvásárlást tervezők aránya a 30-59 évesek táborában - derül ki egy friss felmérésből. A teljes korosztály mindössze 33 százaléka lát rá esélyt, hogy a jövőben lakóingatlant vásároljon, ez jóval elmarad az egy és két évvel korábbi 41, illetve 48 százaléktól. A harmincas korosztály lehet a legaktívabb a jövőben, tízből négyen vennének lakást a következő időszakban.

Úgy tűnik, hogy az idei évet meghatározó bizonytalanság és jelentős kiadások visszafogták a lakásvásárlási terveket a középkorúak körében. Erről szól többek között a K&H harmadik negyedévben készült biztos jövő felmérése, amely az érintett korosztály tagjainak lakásvásárlási terveit vizsgálta.

Visszaesett a lakásvételt tervezők száma

Az idén a válaszadók mindössze 33 százaléka mondta azt, hogy szóba jöhet a lakásvásárlás a következő öt év során. Ez jelentős csökkenésnek felel meg az előző két évhez képest, hiszen 2022-ben a kutatás alapján 41 százalékos volt az arányuk, 2021-ben pedig még 48 százalékot tett ki. A mostani eredmény lényegében megegyezik a 2020-as szinttel, akkor ugyanis 34 százalékos volt az lakóingatlan-vételre készülők aránya.

Az ingatlanvásárlást fontolgatók mindössze 3 százaléka egy éven belül oldaná meg ezt a kérdést. További 10 százalékuk 2-3 éves időtávot említett, 13 százalékos azoknak az aránya, akik 3-4 éven belül tervezik ugyanazt. 13 százalékuk pedig szeretne lakást, de csak több mint öt év múlva kerülhet erre sor.

Az életkor alapján jelentős eltérések láthatóak. A harmincasok 41 százaléka gondolkodik lakásvásárláson, a negyveneseknél 35, az ötveneseknél 22 százalékra mérséklődik az arány.

Budapesten a legnagyobb a lakásvételi kedv, a falvakban a legalacsonyabb, 50 és 20 százalékos. Aki más lakásában lakik, 53 százalékban tervez lakást vásárolni, de a saját lakásban élők között is 27 százalékos ez az arány. Aki bérelt lakásban lakik, szintén valószínűbb, hogy vásárlást tervez, tízből hatan fontolgatják ezt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Kamatkérdés

A lakásvásárlási kedv csökkenésében szerepet játszhat, hogy az utóbbi időszakban magasak voltak a kamatok, így a lakáshitelek is a korábbi években megszokottnál drágábbak lettek.

Ugyanakkor javíthat a helyzeten, hogy az infláció lassulása miatt megindult a kamatok mérséklődése, ami megjelenik a piaci lakáshiteleknél is. Emellett az állami lakástámogatási rendszer is hozzájárulhat ahhoz, hogy a harmincas korosztály gyermekvállalást tervező tagjai kilépjenek vevőjelöltként a lakáspiacra.

Címkék:
vásárlás, otthon, lakáshitel, lakás, lakásvásárlás, ingatlan, ház, adásvétel,