Elindult a CSOK Plusz: héjaként csapnak le a családok az eladó ingatlanokra

Pénzcentrum2024. január 4. 17:02

Január első napjaiban 22 százalékkal nőtt országosan a használt lakások és házak iránti kereslet az egy évvel korábbihoz képest, ezzel megfejelve a december 15 százalékos erősödést. A fővárosi eladó lakásokra és házakra érkező érdeklődések száma bőven az átlagot meghaladó, 37 százalékos növekedést produkált az idei év elején. A megyei jogú városokban 15, a kisebb városokban 14 százalékkal nőtt a kereslet, a községek pedig 9 százalékos többletet könyvelhettek el. Mivel a legtöbb vevő a meglévő otthona értékesítéséből finanszírozza a következő otthonát, ezért az ügyletek sikeres lezárása érdekében az eladók is egyre motiváltabbak lehetnek. Emiatt pedig egyre több jó fogással lehet találkozni majd a lakáspiacon is.

Nagyon erősen kezdte az évet a lakáspiac, amire számítani lehetett a tavaly pangás után - derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely a decemberi és a január első napjait jellemző kereslet alakulását ismerteti.

Számítani lehetett erre a forgatókönyvre, de Budapest még így is meglepetés okozott

Már decemberben megkezdték az új évre való felkészülést a használt lakás vagy ház vásárlását tervezők. A múlt hónapban 15 százalékkal nagyobb volt a kereslet, mint egy évvel korábban. Január első napjaiban fokozták a tempót, 22 százalékkal nőtt az eladó lakásokra és házakra érkező érdeklődések száma. A kiugró kereslet nem jelent meglepetést. Sok vevőjelölt várt a januártól elérhető új vagy a bővített lakástámogatási konstrukciókra, azaz a CSOK Pluszra és a falusi CSOK-ra

- mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Az év elején különösen a budapesti lakóingatlanoknál látszik kiugróan erős kereslet, éves összevetésben 37 százalékos az erősödés ebben a szegmensben. A fővároson kívüli piacot nézve a megyei jogú, illetve a kisebb városok 15 és 14 százalékos bővülés könyvelhettek el. A községekben kicsit visszafogottabb, 9 százalékos volt a növekedés, ám Balogh László szerint a falusi CSOK utóbbiak piacán is élénkülést hoz.

A kereslet húzhatja magával a kínálatot is, egyre több a jó fogás az ingatlanpiacon is

Az ingatlan.com szakértője szerint a kereslet élénkülésének előjeleként volt értelmezhető a kínálat bővülése. Jelenleg közel 150 ezer eladó lakás- és házhirdetésből válogathatnak a vevők, ami 17 százalékkal több mint egy évvel ezelőtt.

A legtöbb vevő a meglévő ingatlanának eladásából finanszírozza a következő otthonát, ezért a kínálat utánpótlása is folyamatos lehet 2024-ben. A megindult keresletélénkülés miatt a vásárlóknak az idő kritikus tényezővé válik, ezért egy-egy álomotthon megszerzése miatt motiváltak lehetnek a meglévő otthonuk mielőbbi sikeres értékesítésében is. Ennek köszönhetően pedig egyre több jó fogás bukkanhat fel a lakáspiaci kínálatban is

- értékelte a helyzetet Balogh László. A szakértő hozzátette azt is, hogy a kínálat bővülése azért sem meglepő, mert a keresletélénkülés miatt a tulajdonosok és ingatlanközvetítők is pontosan tudják, hogyha most nem találkoznak a vásárlók az általuk hirdetett eladó ingatlanokkal, akkor lemaradnak az állami támogatások által fűtött első komoly vevői hullámról.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Adásvételek negyedéve lehet

A decemberben és az év elején megugró kereslet várhatóan februárban, márciusban jelenik meg az adásvételek számában. Az első negyedévben 5-8 ezer olyan adásvételre kerülhet sor, ami a lakástámogatások bevezetésének és bővítésének köszönhető

 - fogalmazott Balogh László.

Példaként említette a babaváró támogatás indulását, a kedvezményes hitel bevezetését követő hónapokban nagyon masszív volt a kereslet a konstrukció iránt.

Most is erre számítunk, tehát a támogatásokat kihasználó vevők első hulláma miatt erős lesz az első negyedév. Utána várhatóan felveszi a 2024-es utazósebességet a lakáspiaci forgalom, ami minden bizonnyal erősebb lesz a tavalyinál, de még elmarad a 2021-es évtől

- fogalmazott az ingatlan.com szakértője.

Címkék:
otthon, ingatlan, eladó, csok, kereslet, január, kínálat, használt, csok plusz,