Itt van Lantos Csaba bejelentése: rengeteg ingyenpénzre pályázhatnak a magyar háztartások

Pénzcentrum2023. november 28. 14:59

A jelentős naperőmű-kapacitás megjelenése oda vezetett, hogy az idén 88 olyan nap is volt, amikor egy-egy órára nullás vagy negatív ára volt az áramnak – közölte Lantos Csaba, energiaügyi miniszter az országgyűlésben, éves beszámolási kötelezettsége keretében.

Jövő januártól visszaengedik az újtelepítésű napelemeket csaknem a teljes elektromos hálózatra (annak 93 százalékára) – írta a Világgazdaság annak apropóján, hogy a gazdasági bizottság meghallgatta Lantos Csaba energiaügyi minisztert az országgyűlésben, éves beszámolási kötelezettség keretében.

Ennek során kiderült, hogy a „Termeld magad, tárold magad” elvet szeretnék érvényesíteni, így megjelenik az új Napenergia Plusz pályázat 75 milliárd forintos keretösszeggel. A cikk szerint a lehetőség azok számára nyílik meg, akik újonnan telepítenének kapacitásokat, de nemcsak napelemet, hanem akkumulátort is. Amennyiben ez így történik, az állam a bekerülés kétharmadát fedezi, ekkora az állami támogatás aránya.

A miniszter a portál szerint beszélt arról is beszélt, hogy 2024 januárjától bruttó elszámolás lép életbe az újonnan telepített napelemeknél. Ám aki szeptemberig leadta az igényét, és 2025. december végéig helyezi üzembe, arra onnantól számítva tíz évig még a nettó elszámolás vonatkozik. Ennek érdekében jogszabálymódosítást nyújtanak be.

Mint Lantos Csaba fogalmazott: a jelentős naperőmű-kapacitás megjelenése oda vezetett, hogy az idén 88 olyan nap is volt, amikor egy-egy órára nullás vagy negatív ára volt az áramnak. Ez leginkább annak tudható be, hogy az északon a német szélkerekek által megtermelt áram, miután vezetékek híján nem tud eljutni Németország déli részeibe (ahol szenes energiaelőállítás zajlik), a lengyel, szlovák és magyar piacra kerül. De kisebb mértékben már a magyar termelés is hozzájárult ehhez.

Címkék:
energia, napelem, napenergia, elszámolás, gazdaság, törvénymódosítás, miniszter,