Polgárőröket rendel a határra a kormány: tényleg ekkora a baj?

hvg.hu2023. szeptember 25. 08:55

A polgárőröknek is feladatul szabná a kormány a határvédelmet. Az intézkedés oka alighanem az, hogy kevés a határvadász, az állomány feltöltöttsége messze van a kormány által célként megjelölttől.

Mindössze 2 nappal azután, hogy Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető bejelentette, hogy “a frakció javaslatcsomagot nyújt be a kormánynak a határvédelem megerősítésére”,  a javaslatból már elő is készítettek egy törvényszöveget, amit a Belügyminisztérium szombat este már közzé is tett a kormány honlapján, a közbiztonság megerősítése és a migráció elleni küzdelem érdekében szükséges törvények módosításáról szóló törvény címmel.

Ebben a polgárőrségről szóló törvény módosításával a polgárőröknek is feladatul szabná a kormány a határvédelmet. A szöveg szerint ugyanis a polgárőr egyesület alapfeladata lesz "az államhatár védelmében és az illegális migráció megakadályozásában történő közreműködés érdekében közterületi járőrszolgálatot, figyelőszolgálatot" ellátni.

Az intézkedés oka alighanem az, hogy kevés a határvadász, az állomány feltöltöttsége messze van a kormány által célként megjelölttől, így bevetnék a polgárőröket - írja a hvg.hu.

A javaslatcsomag egy másik pontja egyébként bevezeti a “kiemelt határvadász szolgálati pótlék” fogalmát is”, bár összeget nem írnak, de sejthető, hogy ezzel próbálják ösztönözni a határvadásznak jelentkezőket. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Címkék:
otthon, kormány, törvény, migráció, határellenőrzés, határvadász,