Fű alatt jött fontos bejelentés a kormányzattól: ez több százezer háztartás rezsijét érinti

Pénzcentrum2023. szeptember 19. 08:57

Egyeztetett a napelemesek érdekképviseletével az Energiaügyi Minisztérium. Több helyen is pontosították az új szabályokat, és az is kiderült, hogy nagyjából hogyan is nézhet ki a szeptember 7-e után telepített rendszerek esetében alkalmazott bruttóelszámolás.

Ismét egyeztetett a napelemesek érdekképviseletével az Energiaügyi Minisztérium. A Portfolio szerint itt rögzítették, hogy a korábbi lehetőség, miszerint aki szeptember 7-ig jelezte a telepítési, vagy bővítési tervét, azok még mind 10 évig az éves szaldó szerinti elszámolásba kerülhetnek a telepítéstől számítva, nem csak a lakossági napelemekre érvényes, hanem a kisvállalati és ipari rendszerekre is.

Bejelentették, hogy az a 35 ezer háztartás, amelynek a helyreállítási programos EU-s pályázatában kötelezően a bruttó elszámolási rendszerbe kellett volna kerülnie, mégsem kerül át, hanem a feltelepítéstől számítva 10 évig éves szaldóban maradhat. A bruttóelszámolás kapcsán pedig közölték, hogy az öt forintos árambetáplálási ár mellett lesz olyan ösztönző a rendszerben, hogy tényleg érdemes legyen majd betáplálni.

A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke, Szilágyi László elmondta, arra kérték Steiner Attila államtitkárt, hogy tisztázza a rendszerhasználati díj számítása kapcsán felmerült kételyeket. Így megerősítette a kormányzati oldal, hogy az éves szaldó elszámolásban a napelemes felhasználók a rendszerhasználati díjat csak a szaldó elszámolás különbözete után, kizárólag a többletfogyasztásra számítva fizetik meg. A termelő nem fizet az általa termelt energia után.

Mivel a január elsejétől életbe lépő bruttó elszámolási rendszerről a végleges döntés még nincs meg, ezért megtették a szakmai javaslataikat:

  • Az átvételi ár és a vételi ár aránya legyen sokkal kisebb.
  • Elsősorban magasabb átvételi ár, akár piaci átlagárral kalkulálva.
  • A megtermelt áramot a felhasználók értékesíthessék energiakereskedők felé magasabb áron.
  • Az energiaközösségek létrehozását és működését támogassák törvényi akadályok elhárításával, szabályzással.
  • A napelemes rendszerek ÁFA tartalmát csökkentsék.
  • Ha lesz napelemes támogatás, azt ne külső forrásra várva, hanem meglévő költségvetésből finanszírozzak, az adminisztratív hibákat küszöböljék ki és egyszerűsítsék. A kivitelezők kifizetését garantálják határidőben, hogy ne nekik kelljen hitelezni.
  • A visszatáplálás feloldását minél előbb indítsák el és engedjék a napelemes rendszerek visszatáplálását a hálózatra.
  • Ha lesz pályázati támogatási keret a napelemeken túl, akkor azt energiatakarékos beruházásokra, szigetelésre, hőszivattyúkra és az energetikai tervezésre is terjesszék ki.
Címkék:
otthon, rezsi, rezsicsökkentés, napelem, háztartás, rendszer, hmke, napelem szövetség, rezsiemelés, napelemstop, energiaügyi minisztérium,