Így enyhület igazán az árvízpara Magyarországon: ez a régió már most megmenekült?

MTI2023. augusztus 29. 20:30

Javul az árvízi biztonság a Közép-Tisza völgyében egy 7,459 milliárd forintos projektnek köszönhetően - közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) kedden.  

A közlemény szerint a beruházás a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében, az Európai Unió és a magyar állam  támogatásával november végéig valósul meg, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és négy területi vízügyi igazgatóság konzorciumában (közép-Tisza-vidéki, tiszántúli, Körös-vidéki, észak-magyarországi).

A beavatkozások során olyan területekre fókuszálnak, ahol a fejlesztések elengedhetetlenek a Tisza árvizének biztonságos levezetéséhez, így az egész Tisza-völgy árvízbiztonságának javításához. A beruházás során a Kötivizig területén Martfűnél mintegy 800 méteren át kell helyezni a Tisza bal parti töltését, mert a folyó veszélyesen megközelítette a töltéslábat.

A Tisza-tó védelmi rendszerének rekonstrukciója során helyreállítják a hullámverés elleni kőműveket 1593 méteren, illetve pótolják 2260 méteren. A fejlesztés során javítják a Hortobágy-Berettyó bal parti árvédelmi töltését 13 kilométeren, a Tisza bal parti töltéskoronáját pedig 37 kilométeren. Emellett a Hernád folyó műtárgyait is rekonstruálják.

 
Címkék:
európai unió, vízügy, tisza, országos vízügyi főigazgatóság, tisza-tó, KEHOP,